Egyre többen megszegik a kijárási korlátozás szabályait

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Budapest, Pesti út, koronavírus, vírus, járvány, hatósági karantén, felhívás, bejárat, kapu
Vágólapra másolva!
Az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa ismét felhívták rá a figyelmet, hogy különösen a fővárosban egyre többen szegik meg a kijárási tilalmat, ezért ezúttal is nyomatékosan arra kérik a budapestieket, hogy tartsák be a szabályokat. Hétfőtől fokozottan fogják ellenőrizni a fővárosi és a környékbeli kirándulóhelyeket, ahol a hétvégén megugrott a látogatók száma.
Vágólapra másolva!

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a lakosság főleg a jó idő miatt egyre inkább megszegi a kijárási korlátozásokat, ezért rendőrségi eljárásokat, helyszíni bírságokat és feljelentéseket eszközöltek, több ezres nagyságrendben.

Ez elsősorban a fővárosra igaz, ahol vasárnap kétszer annyi rendőri intézkedésre volt szükség, mint szombaton.

Kiss Róbert

a szabályok szigorúbb mértékű betartására hívta fel a budapestieket.

Ezután arról beszélt, hogy

A Nagylaknál gyülekező román vendégmunkásokkal kapcsolatosan kifejtette a rendőr alezredes, hogy csak akkor engedik át őket Magyarországon, ha nem betegek, illetve tünetmentesek, és a célország hitelt érdemlően fogadja őket.

Ebben az esetben is kizárólag a kijelölt tranzitútvonalon közlekedhetnek.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Felhívta rá a figyelmet, hogy

két személyt a fővárosi Szent László Kórházban levettek a lélegeztetőgépről, mivel már jobban vannak.

Külön megköszönte az orvosok, az ápolók, a nővérek, a műszaki szakemberek munkáját.

Közölte, hogy folyamatos a védőeszközök kiszállítása, 522 ezer sebészeti szájmaszkot sikerült már eljuttatni a kijelölt területre.

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy

A pakolás ingyenessé tétele pedig a szükséges esetekre vonatkozik, nem a lézengésre, a szabályokon tehát semmit nem lazítanak!

Újságírói kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos leszögezte:

nincs rá bizonyíték, hogy az időjárás befolyásolná a vírus terjedését, így a melegebb időjárás nem jelent garanciát arra, hogy ebben az esetben esetleg lassulna a terjedés.

A New York Timesnak a magyarországi helyzettel kapcsolatos, valótlanságoktól hemzsegő cikkére reagálva azt mondta, hogy

Az Origo kérdésére, miszerint amiatt, hogy egyes kirándulóhelyeken sokan voltak a hétvégén, így tervezik-e, hogy ezeket a helyszíneket még szigorúbban ellenőrzik, azt mondta Kiss Róbert, hogy

Szintén sajtókérdésre válaszolva Müller Cecília közölte, hogy a tesztek tekintetében csak a szükséges minimum van meghatározva, de ezen kívül is végeznek teszteket, továbbra is a WHO protokollja mentén eljárva.

Müller Cecília nyomatékosította, hogy

a dohányzás krónikus hörghurutot tart fenn, ezért magasabb kockázati tényezőt jelent, azt tanácsolja, hogy ne dohányozzanak az emberek.

Ráadásul a passzív dohányosoknak is kárt okoz.

Közölte továbbá, hogy tömeges méretekben a szájmaszk is veszélyes hulladéknak minősül, de ez a háztartásokra nem vonatkozik. Ennek ellenére a háztartásokban is külön kell gyűjteni a maszkokat, lehetőleg két zacskóban.

Müller Cecília tudatta:

nem pusztul el a szaunában a szervezetbe már bejutott vírus, a csoportos szaunázás pedig egyenesen tiltott.

Otthon, egyénileg engedélyezett csak, ha van ilyen helyisége az otthonában, de a betegségre nincs hatással.

Kiss Róbert közölte, hogy a rendőrség önálló hatáskörben ellenőrzi a hatósági házi karanténokat. A rendőrök az ellenőrzés során megfelelő védőfelszerelést használnak.

Külön szólt arról is, hogy

az emberek a hatósági házi karantén jelzését ne az ablakra tegyék, és ne húzzák rá a redőnyt.

Szintén felhívta rá a figyelmet, hogy az országban összesen 55 mentőkocsi segítségével végzik a mintavételt.