Vágólapra másolva!
Meghosszabbították a letartóztatását annak a két férfinak, akik júniustól októberig egy Tárkány közelében lévő erdőben marihuánát termesztettek.
Vágólapra másolva!

A két férfi egy Tárkány külterületén lévő elhagyatott erdőrészen, marihuánát termesztettek eladásra. A növényekről a kifejlődésüket követően

levagdosták az ágakat, amelyek egy részét egy pinceházban szárították és készítettek elő az eladásra, a másik részét pedig egyikük lakóhelyén tartották.

A pinceházból és a lakásból összesen 2.269,45 gramm tömegű marihuána, a termőföldről pedig 37 darab tövet foglaltak le.

A bíróság a két férfi letartóztatását ügyészi javaslatra október 10-én elrendelte. Az ügyészség javasolta a letartóztatás meghosszabbítását további három hónapra,

a bűnismétlés elkerülése miatt.

A bíróság, miután a két férfit kihallgatta, július 10-ig meghosszabbította a letartóztatásukat.