A veszélyhelyzetben is érvényesek a lejáró hivatalos okmányok

E személyi, elektronikus személyi igazolvány
Budapest, 2016. január 11. Elektronikus személyazonosító igazolványt tart kezében tulajdonosa az első új típusú okmány átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában 2016. január 11-én. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, valamint az a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzetben is, annak megszűnését követő 15 napig érvényesek - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata azt írta: az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló kormányrendelet március 12-étől hatályos 4. paragrafus a) pontja, amely arról rendelkezett, hogy a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek, március 27. napjától hatálytalanná vált.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ugyanakkor április 2-án hatályba lépett az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről szóló kormányrendelet, melynek 6. paragrafusának (1) bekezdése a veszélyhelyzet alatti időszakra vonatkoztatva úgy rendelkezik, hogy

a 2020. április 2. napjától lejáró hivatalos okmányok esetében az érvényességi időt a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig megtartottnak kell tekinteni,

így azok meghosszabbítását továbbra is a veszélyhelyzet megszűnését követően kell kezdeményezni.

A március 27. és április 1. közötti időtartamban lejáró okmányok tekintetében az érintett ügyfeleket szankciók nem érhetik, az ő esetükben az okmányok meghosszabbítására szintén a veszélyhelyzet megszűnése után kell intézkedni - hangsúlyozták.