Szülinapozás után gyilkolt a villamoson késelő férfi

2020.04.08. 13:57

Pénteken este meggyilkoltak egy 25 éves férfit a 28-as villamoson, mert nem hagyta hogy megsimogassák a kutyáját. A Blikk úgy tudja, hogy a gyilkos korábban lopásért és garázdaságért ült börtönben, és a társa is visszaeső bűnöző, valamint a bűnpártolással gyanúsított nő ellen is több eljárás van folyamatban. A késelő férfi öccse azt mondta a lapnak, hogy a húga születésnapját ünnepelték a gyilkosság előtt.

A támadók és a családtagjai nagyjából három éve, önkényesen beköltöztek a kőbányai MÁV-telep elhagyatott épületeibe. Még a környéken élő hajléktalanok és félnek tőlük. Amikor a Blikk ott járt, a bűnpártolással vádolt D. Éva sikítva szaladt be a házba. Ő volt az, aki végignézte a gyilkosságot, majd elrejtette a kést, amivel megölték a férfit. A gyilkos, L. János öccse is előjött.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Úgy tudom, a bátyám, Jani csak meg akarta simogatni azt a kiskutyát, de a gazdája emberkedett. Az az igazság, hogy aznap épp a húgom születésnapját ünnepeltük. A bátyám részeg volt, ezért szúrta le a srácot. Nem kellett volna  – mondta a férfi a lapnak. Másnap a lánya látta az interneten, hogy mi történt. Elmondása szerint a testvére nagyot hibázott, amiért meg kell kapnia a büntetését.

A férfi úgy tudja, hogy az épületek tulajdonosa megengedte a bátyjának, hogy ott lakjon, cserébe azért, hogy rendet tart. Ehhez képest mindenhol bokáig áll a szemét, az ajtók lánccal vannak bezárva, az ablakok ki vannak törve, az üveg helyén matracok fogják fel a szelet. 

L. János nővére azt mondta a Blikknek, hogy a gyilkosság másnapján ismeretlenek rájuk támadtak és megfenyegették őket. 

Arra riadtunk, hogy vasárnap délután három férfi és egy nő betöri az összes ablakot és gázsprét fúj be a szobába. Azt mondták, megöltük a kutya gazdáját, ők pedig ránk gyújtják a házat. Egész éjjel semmit nem aludtunk. Mi közöm ahhoz, hogy a bátyám mit csinált? Hogy tettünk-e feljelentést? Minek? Még a rendőrök se jönnek ki ide  – mondta a nő.

Ahogy korábban megírtuk, péntek este egy 25 éves férfi a barátjával és a kutyájával utazott a 28-as villamoson az Orczy térnél, amikor két férfi és egy nő beléjük kötött. Meg akarták simogatni a kutyáját, de a férfi ezt nem engedte a koronavírus miatt. Erre a 43 éves L. János kést vett elő és szíven szúrta a férfit, aki a helyszínen meghalt.

Forrás: Facebook

A kutyája, Pepsi a következő megállónál leugrott a villamosról és elszaladt. A késelő társa, D. Károly leütötte a leszúrt férfi barátját.

A rendőrség 23 percen belül elfogta a tetteseket. Az eltűnt kutyát hétfőn találta meg egy nő az egyik VIII. kerületi óvoda udvarán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK