Szijjártó Péter: Továbbra is segítünk a nehéz helyzetben lévő országoknak

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megállapodott a szlovák kollégájával, hogy hétfőtől újra megnyitják a somoskőújfalui határátkelőt.
Vágólapra másolva!
Josep Borell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő azért hívta össze a tanácskozást, hogy az EU közösen, 15,5 milliárd euróval segítse meg a szomszédos - nyugat-balkáni, afrikai és ázsiai - országokat a védekezésben - számolt be Szijjártó Péter az uniós fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek megbeszélésről.
Vágólapra másolva!

jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek videokonferenciáját követően.

Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is segít a nehéz helyzetben lévő országoknak Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy

Josep Borrell emellett azt kérte, hogy a tagállamok lehetőség szerint nemzeti szinten is nyújtsanak támogatást a nehéz helyzetű harmadik országoknak. Szijjártó ezzel kapcsolatban leszögezte:

A miniszter rámutatott, hogy a Kína és Magyarország között jól működő légihídon keresztül eddig 36 millió maszk érkezett Magyarországra, valamint egy komplett gépsor is, amelyen havi 2,8 millió maszkot lehet gyártani, ezért az ország elsősorban ezekkel tud jelenleg segíteni.

Kiemelte emellett, hogy a kölcsönös segítségnyújtás jegyében a kormány nagyjából 130 külföldön rekedt európai uniós és azon kívüli állampolgár hazajuttatásában segédkezett eddig. Szijjártó szép dolognak nevezte, hogy a közösség "Team Europe" (Európai Csapat) név alatt segítséget próbál nyújtani, de hangsúlyozta, hogy

nehéz úgy hitelesen csapatépítésről beszélni, ha közben a "csapat bizonyos tagjait folyamatosan hazugságokkal, álhírekkel és egyéb lejárató akciókkal próbálják nehéz helyzetbe hozni".

Hozzátette, ezért felkérte Borrellt, hogy hasson oda az Európai Bizottság néhány tagjának, hogy fejezzék be Magyarország "hobbiszerű támadását", a "hazugságok, álhírek gyártását és terjesztését", ugyanis a biztosoknak nem ez a dolguk, hanem az, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben támogassák a tagállamokat.

A miniszter végezetül elmondta, hogy az előző napi nyolc után szerdán hét repülőgép érkezik Kínából, a fedélzetükön ötmillió maszkkal, 140 lélegeztetőgéppel és védőruhákkal, a légihíd pedig továbbra is üzemelni fog.