Részegen tört-zúzott, aztán megtámadott egy szociális munkást

összetört cserepes virág virágcserép
Vágólapra másolva!
Egy hajléktalan férfi részegen ment vissza a szállóra, ezért megkérték, hogy üljön le az orvosi szoba előtt. Törni-zúzni kezdett, ami után el akarták küldeni. Megpróbálta megütni az egyik ott dolgozó férfit.
Vágólapra másolva!

Tavaly, december 11-én délben egy hajléktalan férfi részegen tért vissza a hajléktalanszállóra, ahol élt. Az egyik dolgozó észrevette, hogy ivott és ezért megkérte, hogy üljön le az orvosi szoba ajtaja előtt lévő padra.

A hajléktalan férfi ezen felháborodott és mérgében a földhöz vágott egy padlóvázát, meg egy cserepes virágot.

Forrás: Shutterstock

Amikor meghallotta egy másik dolgozó, hogy mi történt, a házirend szerint felszólította a részegen balhézó férfit, hogy menjen el. A hajléktalan viszont nem akart neki engedelmeskedni, ezért a férfi a karjánál fogva próbálta meg kivezetni az épületből.

A hajléktalan ellenállt, megragadta a férfit és többször megpróbálta ököllel megütni a fején.

A férfiak összeverekedtek. A támadó a földre került, a szálló dolgozója pedig telefonált a rendőröknek. A hajléktalan férfinak már korábban is volt hasonló ügye, ami miatt börtönbüntetést kapott. Most közfeladatot ellátó személyt akadályozott erőszakkal a feladatának elvégzésében. A járási ügyészség a vádiratban végrehajtandó börtönbüntetést, a hajléktalan szállóról való kitiltást javasol neki.