A magyar-szerb határ mentén ingázók helyzetéről tárgyalt Szijjártó Péter

SZIJJÁRTÓ Péter
Belgrád, 2020. április 9. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter találkozója Belgrádban 2020. április 9-én. MTI/KKM
Vágólapra másolva!
A magyar és a szerb határ mentén élő ingázók határátlépési lehetőségeiről, a teherforgalom fenntartásáról és a Szeged-Szabadka vasútvonal építésének felgyorsításáról tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
Vágólapra másolva!

A politikus Sinisa Mali szerb pénzügyminiszterrel találkozott a szerb fővárosban. Mint mondta, a két ország "normál időkben is" szoros egymásra utaltságban él együtt Közép-Európában, ez az egymásra utaltság pedig rendkívüli körülmények között még inkább megmutatkozik.

Mindkét fél érdeke az, hogy gazdaságilag sikeres legyen

- tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter találkozója Belgrádban 2020. április 9-én. Forrás: MTI/Kkm

Szijjártó leszögezte, hogy

hozzátéve, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom a tavalyi évben rekordot döntött, elérte a 2,6 milliárd eurót.

- részletezte.

Ezenfelül a két fél megállapodott abban, hogy a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal megépítése

Szerbiában és Magyarországon is jelentős gazdaságfejlesztési programra lehet számítani, ami lehetőséget teremt a két ország gazdaságának a megerősödésére. A külgazdasági és külügyminiszter ehhez kapcsolódóan rámutatott, hogy

Felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest és Belgrád is arra ösztönzi a vállalatokat, hogy minél szorosabban működjenek együtt, és erre a célra az EximBanknál 150 millió dolláros hitelkeretet nyitottak.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a járvány ellenére is folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program,

A miniszter aláhúzta: mindkét fél azon lesz, hogy "a két ország együttműködésével megteremtsük arra a lehetőséget, hogy a világjárvány utáni időszakban Magyarország és Szerbia is sikeres lehessen".