A 17 éves fiú négy hónapja támadta meg a pedagógust azért, mert rossz jegyet kapott tőle, az Origo információja szerint, matematikából és nem fizikából, ahogy más lapok írják. Az viszont tény, hogy éppen fizika órát tartott az osztályfőnöke, aki matematika szakos tanár is egyben. A diák az eset óta letartóztatás alatt áll, amit a bíróság most újabb három hónapra meghosszabbított. A Blikk információi szerint a fiú egyáltalán nem emlékszik a támadásra.

A győri középiskolában tanuló kamasz december elején késelte meg a tanárnőt az ötödik órában, mert korábban hármast kapott tőle egy dolgozatra. A tanárt kórházba vitték, ahol meg kellett műteni. A fiú azóta két bocsánatot kérő levelet is írt, egyet az osztálytársainak és az iskolának, a másikat pedig a tanárnőnek. Az előbbit az iskola nem vette át.

A Blikknek a fiú ügyvédje azt mondta, a diák semmire sem emlékszik a történtekből.

Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld

Az eset óta a fiút kétszer hallgatták ki. Mind a kétszer ugyanazt vallotta. András állítja: nem emlékszik az osztályt sokkoló, véres jelenetre. Meghallgatták az összes diákot, egyikük szerint mintha a fiú nem önmaga lett volna a támadás idején– mondja dr. Faragó Péter ügyvéd.

A pszichiáter szakértői véleménye csak két hónappal a támadás után készült el, amit az ügyvéd kifogásolt, mert szerinte ez túl sok idő. Azt is problémásnak ítélte, hogy felnőtt pszichiátert rendeltek ki a diák mellé. Ezt a kifogást a rendőrség nem vette figyelembe. Az ügyvéd újabb kérdésekre vár választ a szakembertől.

Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld

"Azt kérdeztük, rendelkezik-e gyermek-és ifjúságpszichiáter-szakértői képesítéssel, tudni szeretnénk, miért csak két hónappal a cselekmény után került sor a kihallgatásra, s ha megállapítja, hogy védencem hajlamos 'elveszíteni a fejét', ez történhetett-e a támadás idején is. Azt is látni kell, védencem bírja-e a bezártságot, ugyanis a szakértői vélemény alapján egy bizonyos fejlődési zavarra gyanakodhatunk, amit egyáltalán nem kezelnek" – magyarázza az ügyvéd.

Ahogy korábban megírtuk, a fiú a hármastól ideges lett. Az ötödik órában ugyanaz a tanárnő tartott fizikát. Az óra elején a fiú kivitte a füzetét a tanárnőnek, hogy nézzen meg benne valamit. Közben egy késsel hátulról leszúrta a tanárt.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az eset után a diáktársai az Origónak elmondták, hogy a fiú korábban is mondogatta, hogy ha rossz jegyet kap a tanárnőtől, meg fogja támadni. Egyikük azt mondta, hogy a késelés után megkérdezték tőle, miért tette.

Ekkor csak annyit közölt: "ebből majd tanul a tanárnő".
A 17 éves fiú ellen gyilkossági kísérlet miatt indítottak eljárást.