Krisztus feltámadásával Isten a mi jövőnket is kijelölte

Vágólapra másolva!
"Krisztus feltámadt, és feltámadásával Isten a mi jövőnket is kijelölte" - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közös húsvéti üzenetében. Azt is írták: húsvét a keresztény világ örömünnepe, hiszen nem lehet nagyobb öröm annál, minthogy az élet győzött a halálon.
Vágólapra másolva!

Az üzenetben az is szerepel, hogy

Az az öröm tölt el, hogy ő feltámadt és ezzel győzött a halálon az élet - írják.

"Tudjuk, hogy ahol fény van, ott árnyék is van, és amíg fény van, addig az árnyék is megvan. Együtt kell élnünk az árnyékkal és a fénnyel is" - fogalmaznak.

Hozzátették: a keresztény világ példát ad, hogyan lehet élni az örök élet örömével.

A dokumentumot Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint az ökumenikus tanács tagegyházainak - református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és ortodox - vezetői írták alá.