A járványügyi hatóság ellenőrzést tartott a Pesti úti idősotthonban

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - Pesti út, kiürítés, mentőautó, maszk, védőruházat
Vágólapra másolva!
Az országos tisztifőorvos utasítására ellenőrzést tartott a Budapesti Kormányhivatal járványügyi hatósága a Pesti úti idősotthonban. A járványügyi szakemberek már az elmúlt napokban is segítették az idősotthon munkáját, de most azzal a céllal érkeztek az intézménybe, hogy ellenőrizzék a fenntartó Fővárosi Önkormányzat elkezdte-e végrehajtani azokat az intézkedéseket, amelyekre az országos tisztifőorvos kötelezte az önkormányzatot azután, hogy csütörtökön személyesen is bejárta az intézményt - írja a kormányzati tájékoztató portál.
Vágólapra másolva!

Az országos tisztifőorvos három azonnali és folyamatos intézkedésre kötelezte még csütörtökön a fenntartót: a gondozottak folyamatos orvosi ellátására és felügyeletére, a dolgozók oktatására és az előírt fertőtlenítőszerek alkalmazására.

A járványügyi hatóság emberei a korábban előírt járványügyi utasítások és a fenntartó számára előírt intézkedések végrehajtásának ellenőrzését kezdték meg a mai nap, helyszíni ellenőrzéssel és a dokumentációk begyűjtésével.

Az ellenőrzés célja a gondozott idős emberek védelme, a további fertőzések megfékezése, az intézmény munkájának segítése.

A kormányhivatal dolgozói újabb védőeszközöket, sebészi maszkot és fertőtlenítőszereket is vittek a helyszínre.

Az ellenőrzés tapasztalatairól az országos tisztifőorvosnak adnak jelentést.

Az otthonban a szombat reggeli adatok szerint 198 fertőzöttet igazoltak és 8 idős ember elhunyt. A fertőzötteket kórházba szállították.