Kocsis Máté: Döbbenetes, hogy a polgármester még mindig nem cselekszik

Vágólapra másolva!
Közösségi oldalán keresztül üzent Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Karácsony Gergely főpolgármesternek. A frakcióvezető szerint döbbenetes, hogy a Pesti úti idősekhez a fővárosi vezetők közül a lábát se tette be senki hetekig, míg a tisztifőorvos igen, és míg a kormányhivatal védőfelszereléseket adott a fővárosi fenntartású Pesti úti idősek otthonának, addig Karácsony Gergely ahelyett, hogy cselekedne, interjúkat ad arról, hogy már megint nem tehet semmiről.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté Facebook-oldalán azt írja: "Egészen ízléstelen, ahogy a főpolgármester menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől. Az is egészen ízléstelen, ahogyan a balliberális média napok óta szerecsen-mosdatja. Hiába zsonglőrködnek a szavakkal, hiába törik komplett szerkesztőségek a fejüket hangzatos címeken, amik elkenik Karácsony felelősségét, attól a tény még tény marad: ha egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős. Ez esetben a fővárosi. Ilyen egyszerű. Ez az a felelősség, amit Karácsony Gergely nagyon szeretett volna tavaly megkapni, és meg is kapott a budapestiektől. Hát, tessék vállalni, főpolgármester úr!"

A frakcióvezető arról is beszél, nem csak a kinevezésekről kellene dönteni. "Nemcsak akkor kell főpolgármesternek lenni, amikor kinevezésekről lehet dönteni, vagy amikor Gyurcsány embereinek milliós szerződéseit lehet aláírni, vagy amikor Soros utal egymillió eurót, hanem akkor is főpolgármesternek kell lenni, amikor idősek fertőződnek meg egy fővárosi fenntartású otthonban! A Pesti úti idősekhez a fővárosi vezetők közül a lábát se tette be senki hetekig" - írja Kocsis.

A továbbiakban arról ír, hogy a kormányhivatal igyekezett pótolni a hiányosságokat és azonnal cselekedni, miközben Karácsony még mindig csak arról beszél, hogy nem tehet semmiről.

"Elsőként azt is a tisztifőorvos tette meg, és azonnali intézkedésekre kötelezte a fővárosi önkormányzatot, miközben a kormányhivatal védőfelszereléseket adott. De a döbbenetes mégis csak az, hogy a főpolgármester még mindig nem cselekszik, hanem interjúkat ad arról, hogy már megint nem tehet semmiről. Főpolgármester úr! Ez most nem a Lackner-ügy, akit elég volt nem felismerni, és nem a zuglói parkolási mutyi, amit elég volt agyonhallgatni, majd elfelejtik. Itt emberéletekről van szó, főpolgármester úr, kezdjen már el dolgozni, és hagyja abba a másra mutogatást! Ne arról beszéljen, hogy ön szerint ki mit nem csinált, hanem arról, hogy ön, akinek a dolga, mit tett! Kérem!"

Mint megírtuk, a fővárosi önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthonban eddig 189-an kapták el a fertőzést, és az Origo információi szerint 8 gondozott halt bele a betegségbe. Az intézmény vezetője a kormányhivatalhoz kényszerült segítségért fordulni, mert a fenntartók, azaz Karácsony Gergelyék nem segítettek.