Bogárdi Szabó István: Krisztustól semmi sem választ el minket

SZABÓ István
Budapest, 2018. december 25. Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke igét hirdet a karácsonyi istentiszteleten a Budahegyvidéki Református Templomban 2018. december 25-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Ha egymástól el is választ most bennünket a baj, Krisztustól semmi sem választ el - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap.
Vágólapra másolva!

A református püspök a járvány miatt hívek nélkül, családi körben, a Budahegyvidéki Református Templomban megtartott ünnepi istentiszteleten úgy fogalmazott:

Rámutatott: Jézus hatalmas kővel elzárt sírja kifejezi a drámát, hogy "Isten és ember közé odagördíttetett valami". Ez a kő a "bűn zsoldja", a halál. Húsvét hajnalának csodája pedig az, hogy "Krisztus feltámadásával Isten legördítette a halál kövét" az ember szívéről.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Forrás: MTI/Illyés Tibor

Bogárdi Szabó István igehirdetésében kitért arra: Márk evangéliumában csak akkor hangzik el, hogy a sírt elzáró kő "felette nagy volt", amikor már el van hengerítve a sír elől. Ugyanígy mindig csak a "bajok múltán", a "szabadulás óráján tudjuk igazán megmondani", hogy mekkora volt a teher, és "csak visszatekintve értjük meg" a szabadulást hozó kegyelem nagyságát.

- mondta.

Hangsúlyozta: Isten nemcsak a régiek kedvéért hárított el akadályokat. Nem az a terve, hogy a régieket megáldja, meggyógyítja, "mi pedig elélhetünk ezeknek az emlékéből".

Úgy fogalmazott: "Istennek velünk is terve volt, amikor a régieket megáldotta. Az ő áldásuk a mi áldásunk is, hogy mi is elmondhassuk, nincs immár akadály, elhengeríttetett a kő". Nincs tehát akadálya annak sem, hogy "hálával imádkozzunk" és "Krisztus útján járjunk".

Hiszen "még a szánkon sincs a kérés, és ő már meghallgatta, (...) mi még gyászban vagyunk, és ő már örök életet szerzett nekünk. Mi még temetni megyünk, és ő már feltámasztotta Krisztust. Mi még azt kérdezzük, kicsoda hengeríti el a követ, és ő már azt mondja, elvétetett" - sorolta.

Jézus feltámadásával

Isten nekünk is csodálatos jövőt, feltámadást, örök életet, színről színre látást készített.

Mindezt pedig azzal pecsételi meg, amit a feltámadt Jézus mond: "ne féljetek!" - tette hozzá Bogárdi Szabó István.

A zsinat elnökségi tanácsa korábban arra kérte a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvétvasárnap Magyarországon és a határon túl kapcsolódjanak be a Duna Televízióban közvetített ünnepi istentiszteletbe, "otthon terítsék meg az úrasztalát", és a televíziós szertartást követve vegyék együtt, egy időben a kenyeret és a bort Kárpát-medence-szerte.