Nigériai férfi erőszakolt meg egy nőt Budapesten: elfogták - videó

nigériai erőszakok
Vágólapra másolva!
Elfogtak egy nigériai férfit Budapesten, aki megerőszakolt egy nőt - közölte a rendőrség hétfő reggel a honlapján.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint

szombat délután tett bejelentést egy nő, hogy VII. kerületi lakásában megerőszakolta egy férfi.

A nyomozóknak a nő elmondta, hogy egy szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalon került kapcsolatba a férfival, aki április 11-én délután felkereste őt a lakásán. A nő a szexuális szolgáltatásért előre kérte a megbeszélt összeget, azonban a férfi nem akart fizetni, ezért a nő elküldte.

A nigériai férfi azonban nem akart a lakásból elmenni, a nőt fojtogatta, megerőszakolta, majd elmenekült.

A rendőrök elemezték a környéken lévő térfigyelő kamerák felvételeit is, így sikerült azonosítaniuk a 22 éves E. I. Joseph nigériai állampolgárt, akit négy órával később a VI. kerületben elfogtak.

A férfi egyetemista Magyarországon.

A rendőrök az érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező nigériai állampolgárt szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyetemista mindent tagad.

A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.