Soros szervezete szerint a karanténban cirkuszoló iráni diák az áldozat

Koronavírus, vírus, Budapest, Szent László Kórház, kórház, infektológia, infektológiai osztály, egészségügy, maszk, védőmaszk, arcmaszk, védőfelszerelés, kesztyű, kórterem, beteg, fertőzött
Vágólapra másolva!
Nem hajlandó tudomásul venni a bíróság minapi ítéletét a Helsinki Bizottság: kedden arról írtak, hogy az ország területéről vállalhatatlan viselkedése miatt kitiltott iráni diáklány "politikai indíttatású koncepciós eljárás áldozata lett".
Vágólapra másolva!

Lekapcsolták a jogállamot az iráni diák ügyében - ezzel a hazugsággal tett közzé felháborodott hangvételű internetes bejegyzést a Helsinki Bizottság.

A magát jogvédőnek mondó álcivil szervezet ezzel megkérdőjelezte a Fővárosi Törvényszék ítéletét. A bíróság ugyanis a napokban megállapította, hogy

az idegenrendészeti hatóság jogszerűen döntött a koronavírus-fertőzés miatt karanténba helyezett iráni diákok kiutasításáról.

A magyar hatóságok azért döntöttek így, mert

13 iráni egyetemista a Dél-pesti Centrumkórházban engedély és védőruházat nélkül elhagyta a számukra kijelölt szobát, hangosan elégedetlenkedett, agresszíven lépett fel az egészségügyi dolgozókkal szemben, utasításaiknak pedig nem tett eleget.

Mint megírtuk, korábban a Helsinki Bizottság elvállalta az egyik iráni jogi képviseletét: bírósági felülvizsgálatot és azonnali jogvédelmet kértek ügyfelüknek (a Fővárosi Törvényszék az azonnali jogvédelem iránti kérelmet is elutasította).

A jelek szerint öt nappal a bírósági döntés után a Helsinki Bizottság még mindig ott tart, hogy iráni ügyfelük nem követett el semmi törvénybe ütközőt, "valójában a hatóságok nem mutattak be semmilyen bizonyítékot", és csak azért ilyen szigorúak vele, hogy mihamarabb "kizsuppolhassák" az országból. "Nem számítanak a tények, a bizonyítékok hiánya, az abszurd vádakat cáfoló bizonyítékok sora, az ártatlanság vélelme, de még maga a nyilvánvaló ártatlanság sem" - sorolta a szervezet, hogy aztán levonja a végkövetkeztetést, miszerint a cirkuszoló, az orvosokkal agresszívan viselkedő iráni diáklány "politikai indíttatású koncepciós eljárás áldozata" lett.

A Magyar Helsinki Bizottság az egyik legismertebb hazai szervezete Soros Györgynek: bevételük jelentős részét a tengerentúlról, az amerikai üzletembertől kapják. A Helsinki legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet kihirdetését követően kormányfigyelő és -bíráló honlapot hozott létre.