204 fertőzött van, 10 beteg meghalt a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban

Pesti úti idősotthon koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség fertőtlenítés katona katonaság
Vágólapra másolva!
Több mint 4600 rendőri intézkedés volt a kijárási korlátozások megszegése miatt a húsvéti hétvégén - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. Többfős csoportosulások alakultak ki a húsvéti hosszú hétvége alatt a Balaton déli partján és a nagy bevásárlóközpontok közelében - mondta Lakatos Tibor. Június végéig mentesülnek más gazdasági területekhez hasonlóan a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, így a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is - közölte Nagy István agrárminiszter az operatív törzs sajtótájékoztatója előtt.
Vágólapra másolva!

Nagy István agrárminiszter az Operatív Törzs tájékoztatója előtt köszönetet mondott a magyar gazdatársadalomnak, az élelmiszeriparban, a kereskedelemben és a logisztikában dolgozóknak is. Nagy István elmondta,

A legfontosabb célunk most az értékesítési lehetőségek, a bevételek és a gazdaságok működéséhez szükséges munkaerőnek a biztosítása.

– közölte az agrárminiszter.

Nagy István agrárminiszter több intézkedést is bejelentett a mezőgazdaságot illetően Forrás: MTI/Varga György

Megemelték a felvehető hitelek maximumát

A munka világát érintően az agrárminisztérium elindította a munkaszuret.hu internetes oldalt, egy olyan online platformot, amelyen keresztül az idénymunkát kínáló agrárvállalkozások nyújtotta munkalehetőségeket minél több magyar ember számára meg tudják nyitni, és meg tudják mutatni a bevételszerzés lehetőségét mindazoknak, akik most más gazdasági ágazatokban tartósan vagy átmeneti jelleggel elvesztették megélhetésüket.

Az év végéig megkötött új hitelszerződések vonatkozásában megemelték a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millióról 200 millió forintra.

Az agrárminisztérium költségvetési forrásaiból jelenleg is nyújtott kamat- és kezességi díjtámogatást pedig 100 százalékra emelték, valamint vállalták a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatos költségek 100 százalékának a megtérítését – jelentette ki az agrárminiszter.

Úgy döntött a kormány, hogy más gazdasági területekhez hasonlóan a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is 2020. június végéig a munkáltatók mentesülnek a munkavállalók munkabérei utáni közterhek megfizetése alól, továbbá

A miniszter közölte, a járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában törte ketté a dísznövényekkel foglalkozó vállalkozások tevékenységét, ezért ezek a könnyítések őket is megilletik, a kormány álláspontja szerint rájuk is kiterjesztésre kerülnek.

A figyelmeztetés van előnyben

A húsvéti hétvégén összesen 4692 intézkedést hajtott végre a rendőrség, továbbra is a figyelmeztetést részesítették előnyben – mondta el Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője. Mint mondta, a Balaton déli partján több tíz fős csoportosulások alakultak ki, velük szemben feljelentéssel éltek, összesen 69 alkalommal. Nagyobb bevásárlóközpontok térségében is gyülekeztek állampolgárok, akik idős hozzátartozóikat elvitték vásárolni, ám esetükben sem lehet csoportosulni – tette hozzá a rendőr ezredes.

Összesen 14355 hatósági házi karantén van érvényben, továbbra is folyamatosak az ellenőrzések.

Az országos tisztifőorvos elmondta, az igazolt fertőzöttek száma 1512 főre nőtt hazánkban, és meghalt újabb 13 beteg, mindannyian valamilyen krónikus megbetegedésben szenvedtek. Ezzel 122 főre emelkedett a meghaltak száma. Müller Cecília örömmel tájékoztatott, hogy 122-en meggyógyultak a betegségből, 9 fő a lélegeztetőgépről lekerülhetett. Köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hiszen utóbbi óriási eredmény, mert

korábban arról volt szó, hogy a lélegeztetőgépen lévők életesélyei rosszabbodnak, de úgy tűnik, ezen a területen is javulás érzékelhető. Minden kezelésre alkalmas gyógyszer Magyarországon is rendelkezésre áll.

Továbbra is felszálló ágban van a járvány terjedése Fotó: Csudai Sándor - Origo

Felszálló ágban van a járvány

35 825 mintavétel történt a vírus örökítő anyagának vizsgálatával a kijelölt laboratóriumokban. A figyelmet hetek óta azokra az intézményekre koncentrálják, ahol magas kockázatú embertársaink élnek, főként zárt közösségekben. Ez jellemzi az idősek otthonát, de más szociális intézményeket is. A figyelem az ápoltak és a már megbetegedettek gyógyítására, az ápolókra és az egészségügyi személyzetre koncentrál.

A járvány egyelőre felszálló ágban van – a megbetegedések és a fertőzöttek száma napról napra több

– mondta Müller Cecília.

A kormany.hu által közreadott képen Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 14-én Forrás: MTI/Kormany.Hu

Nagyon fontos, hogy az egyéni védőfelszerelést nagy figyelemmel használják az intézményekben, mert megvédik magukat és nem adják tovább a fertőzést. Fontos, hogy a munkáltató a munkavédelmi törvények alapján biztosítsa a megfelelő védőfelszerelést – hívta fel a figyelmet Müller Cecília. A kormány segít a munkáltatóknak abban, hogy kiszállítsa az egyéni védőfelszereléseket: kedden is juttatunk ezekből a háziorvosoknak – hangsúlyozta Müller Cecília.

Ha valaki gyanús esetnek minősül, akkor továbbra is a háziorvos rendelhet el laboratóriumi vizsgálatot, és kötelező ezt elvégezni, illetve kötelező értesíteni a járványügyi hatóságot. Ők döntenek arról, hogy a kontaktokat milyen széles körben kell vizsgálni – tette hozzá.

A tisztifőorvos emlékeztetett, a WHO javaslata és a magyar eljárásrend szerint is két laboratóriumi vizsgálat szükséges ahhoz, hogy valakit negatívnak lehessen minősíteni.

A lappangási idő továbbra is tizennégy nap, így ennyi időre rendelnek el hatósági házi karantént. Járványügyi szempontból ennyi időre mindenképp szükség van, ezt követően már nem léphet fel a betegség tünete. Számos esetben védetté válik, aki meggyógyult, ám olyan is van, akiben kevesebb ellenanyag termelődik, vagyis nagyon különbözőek az immunválaszok – ismertette.

A Pesti úti idősotthonban már több mint 200 fertőzöttet találtak Forrás: Koncz Márton - Origo

10-en haltak meg a Pesti úti idősotthonban

204 pozitív fertőzöttet tartanak számon a Pesti úti intézményben, közülük 10-en meghaltak.

Akik az intézményben maradtak, reméljük, továbbra is negatívak maradnak a fertőzésre – mondta el a tisztifőorvos.

A folyamatos orvosi felügyeletről gondoskodni kell, az ottmaradottakat folyamatosan monitorozni kell. Továbbra is zajlik az a vizsgálat, amely majd lehetővé teszi az értékelést a megfelelő döntések meghozataláról.

Országos ellenőrzés indul az idősotthonokban

A V4NA nemzetközi hírügynökség azt kérdezte, hogy Svédországban leköhögik, leköpik a rendőröket, Magyarországon fordult-e elő hasonló eset. Lakatos Tibor elmondta,

Keddtől elrendelték az ország valamennyi idősotthonának ellenőrzését. Müller Cecília hozzátette, ez nem lesz könnyű, mert 1035 ilyen otthont tartanak nyilván.

A magas lakószámú intézményekkel kezdik az ellenőrzést.

Lakatos Tibor elmondta, nem érkezett jelzés hiányos készletről, ahogy azt korábban elmondták, folyamatosan feltöltve tartják a készleteket. Müller Cecília elmondta, a népegészségügyi vizsgálatok óriási jelentőséggel bírnak, de járványos időszakban ezeket felfüggesztik, hiszen az egészségügyi ellátórendszer egyértelműen a vírussal fertőzöttekre kell koncentráljon.

Azonban akiket már kiszűrtek, azokat továbbra is ellátják

– hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Kirívó szabálytalanságok

Az Origo kérdésére Lakatos Tibor elmondta, két budapesti szórakozóhelyen észlelték, hogy megszegték a szabályokat:

az egyiken rendezvényt tartottak, a másikban pedig húsvéti tojást és sonkát árultak pult alól, mindkét esetben feljelentést tettek a rendőrök.

Az Origo kérdésére azt mondta, hogy a betegek kezelése folyamatosan új tudással bővül. Az az eredmény, hogy lélegeztetőgépről le tudnak kerülni betegek, az ennek köszönhető - tette hozzá.

A várandós nők helyzetéről Müller Cecília azt mondta: az egész világon kutatják a kockázatokat, de a jelen tudás szerint a várandósság nem jelent többletkockázatot a megfertőződés szempontjából.

– kérte a szakember. A védőnők és a szülészetek fel vannak készülve a jelen helyzetre, kijelöltek olyan intézményeket, ahol a fertőzött kismamák esetében is pontosan tudják, hogy mi a teendő, de ilyen eset egyelőre nincs. A védőnőkkel, szülészorvosokkal lehet telefonon konzultálni, de ha elkerülhetetlen a személyes találkozás, akkor gondoskodnak arról, hogy az biztonságos legyen – számolt be Müller.

Sok helyen megszegték a kijárási korlátozásokat Fotó: Koncz Márton - Origo

Fel kell készülni a legrosszabbra

Kásler Miklós az ágyak hatvan százalékának felszabadítását kérte; arra a kérdésre, miért van erre szükség, Müller Cecília elmondta, látható, mi zajlik a világban,

Felkészülésünk jóval a WHO pandémiát jelző felhívása előtt elkezdődött, és minden jel arra mutat, hogy ezt jól tettük. Azonban fel kell készülnünk a legrosszabbra, ha nagyszámú terhelés szakad az ellátórendszerre; ezért zajlik a kapacitások felszabadítása – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy több európai országban enyhítettek a korlátozásokon, van-e esély hasonlóra Magyarországon, Lakatos Tibor elmondta,

Müller Cecília szerint nem fordulhat elő olyan, hogy a gyerekek nem kapják meg a kanyaró elleni védőoltást Magyarországon, mivel a védőoltásokat már jóval a járvány előtt beszerezték.

A kötelező oltások nem maradnak el

Müller Cecília elmondta, a gyermekorvosok javaslattal éltek, hogy az együtt olthatóság szabályait betartva kevesebb megjelenéssel történő immunizálás történjen, melyet az operatív törzs elfogadott. Magyarországon az összes szükséges oltóanyag rendelkezésre áll, az iskolai kampányoltások kerülnek elhalasztásra, ilyen a fertőző májgyulladás és a szabadon választható méhnyakrák elleni védőoltás.

Ezeket a járvány lezajlását követően fogják megkapni a gyermekek.

A Fővárosi Önkormányzat állítására, miszerint a védőfelszereléseket a fővárosi kormányhivatalnak kellett volna biztosítani, a tisztifőorvos elmondta, a munka törvénykönyve szabályozza, hogy kinek mi a kötelezettsége.

Nyitva hagyja a járványügyi jogszabály a többletlehetőséget, hogy a járási hatóságok a rendkívüli helyzetben a munkáltatók segítségére siessenek. De alapesetben ez a munkáltató feladata – tette hozzá Müller Cecília.