Fidesz-KDNP: Karácsony Gergely és a főváros vezetése segítsen a budapesti cégek megmentésében!

Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert és a főváros vezetését, hogy segítsenek a budapesti cégek megmentésében a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Kérik, dolgozzanak ki mentőprogramot a helyiségbérlettel rendelkező vállalkozásainak is.
Vágólapra másolva!

Láng Zsolt, a kormánypártok budapesti frakcióvezetője a közleményben azt írta, hogy a kormány gazdaságvédő intézkedései mellett nélkülözhetetlen az önkormányzati szerepvállalás is, ezért a kormánypártok azt szorgalmazzák, hogy Budapest vezetése dolgozzon ki mentőprogramot a helyiségbérlettel rendelkező vállalkozásainak is.

A főpolgármesternek azt javasolják, hogy

kezdje meg a konkrét tárgyalásokat a több mint száz érintett fővárosi bérlővel,

és utasítsa a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezérigazgatóját, hogy az összes fővárosi tulajdonú cégre tegye kötelezővé a bérlők segítését célzó szabályokat - olvasható a közleményben.

A kormánypárti politikus felhívta a figyelmet, hogy a meghozott intézkedések jelen formájukban nem elégségesek,

minden kis- és középvállalkozóra ki kell terjeszteni azokat,

nem lehetetlenülhetnek el azok a vállalkozások sem, amelyek nem közvetlenül a fővárostól, hanem annak valamelyik cégétől bérlik helyiségüket.

Mindent meg kell tenni, minden nap dolgozni kell a járvány megfékezéséért, annak elmúltával pedig minél előbb újra kell indítani a "normális" életet, a lehető legtöbb munkahelyet és munkavállalót megmentve - fogalmazott Láng Zsolt.