Szociális intézményből, lakóházakból, autókból is lopott egy bajai férfi

HÚSZRENDBELI LOPÁS GYANÚSÍTOTTJÁT FÜLELTÉK LE A RENDŐRÖK
Vágólapra másolva!
Egy 32 éves bajai férfit gyanúsítanak 20 lopással a helyi rendőrök. Feltört autókat, betört lakásokba, egy szociális intézménybe és legutóbb egy óraüzletbe is. Ezután kapták el a rendőrök. 
Vágólapra másolva!

A bajai nyomozók április 14-én, tegnap 14 óra 5 perckor őrizetbe vettek egy helyi férfit, mert a gyanú szerint ő volt az, aki néhány órával korábban,

még éjszaka betörte egy bajai üzlet ablakát, és a kirakatban elhelyezett órákból több tucatot ellopott.

Forrás: Police.hu

A nyomozóknak mindössze pár órával volt szükségük ahhoz, hogy megtalálják a 32 éves tolvajt, akiről azt gyanítják,

hogy az elmúlt néhány hónapban máshonnan és sokmindent mást is lopott.

Forrás: Police.hu

Húsvét hétfőjének délutánján például bement egy ház udvarára, ahol a bejárati ajtót felfeszítve többek között műszaki cikkeket vitt magával. Korábban pedig több autót is feltört Baján. A kocsikból mindent vitt, amit meglátott.

Forrás: Police.hu

Ezeken kívül a gyanú szerint

egy szociális intézménybe és más lakóházba is besurrant,

ahonnan táskát, telefonokat, használati cikkeket lopott, mindent, szinte válogatás nélkül.

HÚSZRENDBELI LOPÁS GYANÚSÍTOTTJÁT FÜLELTÉK LE A RENDŐRÖK Forrás: Police.hu

A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói előterjesztést tettek a jelenleg húszrendbeli lopással gyanúsítható férfi letartóztatásának indítványozására.