A borsodnádasdi idősotthonban azonnali vizsgálatot tartott a kormányhivatal

Pesti úti idősotthon koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség fertőtlenítés katona katonaság idősek otthona
Vágólapra másolva!
Elindult országszerte az idősotthonok ellenőrzése, a Pesti úti intézményben még tart a vizsgálat - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Az Origo információi szerint ahogy kiderült, hogy vannak fertőzött betegek a borsodnádasdi idősotthonban, azonnal vizsgálatot tartott a kormányhivatal.
Vágólapra másolva!

Országos vizsgálatok

Müller Cecília elmondta, hogy az idősek védelmében az ország 1035 gondozó intézményében elrendelt járványügyi ellenőrzés folyamatos lesz, a vizsgálatok első adatai a héten érkeznek meg. Először a nagyobb, többszáz fős intézményeket ellenőrzik, ahol nagyobb a fertőzés továbbadásának lehetősége. Az ellenőrzések többek között kiterjednek arra, hogy

  • az intézményekben végrehajtották-e az elrendelt intézkedéseket,
  • biztosított-e az orvosi ellátás,
  • megtörténtek-e az oktatások,
  • adottak-e a személyi, tárgyi feltételek,
  • betartják-e az előírt eljárásrendet.

Emellett felmérik az egyéni védőeszközzel való ellátottságot, valamint az ápolás teljes folyamatát. Az országos tisztifőorvos kiemelte, ha hiányosságot tárnak fel, intézkednek. Egyúttal azt kérte az intézményektől, működjenek együtt, hogy feltárhassák az esetleges problémákat. Elárulta azt is, hogy kiemelten figyelnek azokra a helyekre, ahol "probléma van", így a Pesti úti idősotthon is kiemelt figyelmet kap.

Gyors intézkedés a borsodnádasdi idősotthonban

Amint kiderült, hogy vannak fertőzött betegek a borsodnádasdi idősotthonban, azonnal vizsgálatot tartott a kormányhivatal. Az Origo információi szerint az idősotthon valamennyi ellátottja járványügyi zárlat alá került, amely azt jelenti, hogy lakószobájukat nem hagyhatják el, egészségügyi monitorozásuk folyamatos.

Az igazolt pozitív ellátottak tünetek jelentkezése esetén kórházba kerülnek.

Az otthonban maradt igazolt pozitív betegeket az épület meghatározott egységében elkülönítik. Az idősotthon részére a fenntartó folyamatosan biztosítja a szükséges védőfelszerelést. A mostani helyzet pontosan: 11 negatív; 29 pozitív, ebből 12 kórházban.