Korrupciógyanús ügyekkel vádolta meg a Demokratikus Koalíció alpolgármesterét Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere - mindez egy, az Origo birtokába került hangfelvételből derült ki. A Pest megyei településen hetek óta belháború alakult ki a várost vezető ellenzéki pártok között. A botrány olyan nagyra dagadt már, hogy az ellenzéki pártok helyi vezetői a pártelnököknek is levelet írtak már. Balogh korrupciós vádjai annak fényében meglehetősen álságosnak hatnak, hogy többszázezres megbízási szerződéseket kötött az ismerőseivel.

A korábbiakhoz képest is tovább mélyült az ellenzéki pártok közötti belháború az általuk vezetett Gödön. Az Origo birtokába került hangfelvételen egymást vádolják korrupcióval és hatalmi visszaéléssel az ellenzéki városvezetők.

Korrupciós vádak

A felvételen Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere arról beszél, hogy megingott a bizalma az alpolgármesterekben, és szeretne nekik valami más pozíciót találni. Balogh a beszélgetésben azt is felveti, hogy az alpolgármesterek munkáját helyettesítendő "műszaki megrendelésekkel" fog élni, és ezen nyílt pályázatokkal végzi majd el azokat a munkákat, amit az alpolgármestereknek kellene.

Balogh ezt követően arról beszél, hogy csak egy momentumos, fideszes, vagy egy párbeszédes alpolgármesterben tudna csak megbízni. Ezt követően Hlavács Judit, párbeszédes  politikus arról beszélt, hogy a korábbi megállapodás alapján mindenképpen szükséges lennie egy DK-s alpolgármesternek. Balogh erre azt közölte, hogy "korrupciógyanús ügyek kerültek elő", és ezzel ő nem tud azonosulni. Balogh gyanúsítgatása után úgy döntöttek a beszélgető felek, hogy később majd visszatérnek arra, hogyan lehetne rendezni ezt a politikai patthelyzetet.

Mára elpárolgott a nagy összefogás Gödön az ellenzéki pártok közöttForrás: Balogh Csaba/Facebook

Komoly fizetések a momentumos polgármester haverjainak

Balogh korrupciót érintő megjegyzése felháborította a DK-s politikusokat, mivel a momentumos polgármester az elmúlt időszakban bőségesen elárasztotta a saját stábját különféle megbízási szerződésekkel. Borbíró Mihály (polgármesteri referens) katasztrófavédelmi feladatok ellátására 2019. december 1-je és 2020. december 31-e között 240 000 forintos havi díjat kap, és ehhez még pótlékok is járnak. Bokor Ádám videofelvétel készítésért havi 275 ezer forintot kap.

Jámbor Fruzsina 400 ezer forintos havi díjért ad tanácsokat a polgármesternek. Nagy Noémi szintén 400 ezer forintért ad szakértői tanácsokat havonta a momentumos városvezetőnek. Miskolczy Orsolya 165 ezer forintért ad jogi tanácsokat Baloghnak.

Megyeryné Polgári Veronika havi 445 ezer forintért lát el kommunikációs referensi feladatokat. Szántó Benedek Dávid pedig minden egyes testületi ülésen lát el technikusi feladatot, mindezért pedig 42 135 forint plusz járulékok kifizetését kapja meg alkalmanként. Összességében tehát a polgármester baráti köre havi kétmillió forintba kerül a gödieknek.

Balogh korábban feleségét, Vajda Viktóriát nevezte ki a Humánügyi Bizottság élére. Ez a mozzanat is felháborította a többi pártot. A politikusfeleség egyébként egyéni képviselőjelöltként is elindult tavaly októberben: körzetét megnyerve mandátumot szerzett.

Balogh Csabával szemben elfogyott az ellenzéki pártok bizalmaForrás: Balogh Csaba/Facebook

Az összes ellenzéki pártvezetőnek levelet írtak a gödi botrány miatt

Mint arról korábban beszámoltunk, haveroknak fizetett havi kétmilliós tanácsadói szerződések, egy leváltott cégvezető, egy feljelentés, hatalmi visszaélés és arrogancia, és egy, az ellenzéki pártok jelentős része által aláírt levél a pártelnököknek - így lehetne összefoglalni a Gödöt vezető balliberális koalíció mindennapjait. A Pest megyei településen óriási ellentét alakult ki az elmúlt hónapokban Balogh Csaba momentumos polgármester és a testületi többség között.

Balogh Csaba mind emberi, mind politikai tisztessége folytán alkalmatlan a gödi polgármesteri poszt betöltésére, autoriter vezetési modellje nem demokratikus, saját frakciója ellen fordult, hatalmával visszaél, megrágalmazta a vele kritikusan fellépő képviselőket, és azt tanácsolta nekik, keressenek maguknak más posztot az önkormányzatban- többek között ezek az állítások olvashatóak abban a levélben, amit a gödi LMP-s alpolgármester, Fülöp Zoltán, a jobbikos Hives Gábor, a DK-s alpolgármester, Lőrincz László, valamint a szintén DK-s Szilágyi László írt alá.

A levélből kiderül, hogy a momentumos polgármester a veszélyhelyzet által ráruházott jogával visszaél, a levélírók ezért azt kérik, hogy az országos politikusok határozott lépésükkel tegyenek meg mindent a helyzet mielőbbi rendezéséért. A levelet többek között Gyurcsány Ferencnek, Karácsony Gergelynek, Fekete-Győr Andrásnak és Jakab Péternek juttatták el.

Balogh Csaba a DK-s alpolgármester leváltásával indította el a lavinátForrás: Balogh Csaba/Momentum

Visszaélt a hatalmával

Az ellenzéki pártok közötti háborút az válthatta ki a Pest megyei településen, hogy amint arról az Origo is beszámolt, Balogh Csaba a napokban a képviselő-testület megkérdezése nélkül, egyedül váltotta le a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét. Úgy tudjuk, döntése egyfajta bosszú volt: az önkormányzati cég ügyvezetője a koronavírus miatt előírt rendelkezések betartására figyelmeztette az egyik helyi szállodával kapcsolatban.

A leváltott cégvezető nem más, mint Tóth Ágnes, aki közös ellenzéki jelöltként, a DK támogatásával indult az egyik dunakeszi körzetben a tavalyi önkormányzati választáson. Ez pedig arra utal, hogy a momentumos polgármester döntése miatt komoly belharc bontakozott ki a hatalomra jutó gödi baloldalon belül. Főleg, hogy információink szerint a legutóbbi, márciusi képviselő-testületi ülésen Balogh vissza szerette volna hívni DK-s alpolgármesterét, mondván, nem tud vele együtt dolgozni. Egy nappal később, az ülés kezdetén azonban váratlanul visszavonta előterjesztését, feltehetően azért, mert nem lett volna meg a testületi többség a politikus leváltására.