Nevetve nézte a lángokat a munkásszállós gyújtogató

Budapest, munkásszálló, gyújtogatás
Vágólapra másolva!
Apja szerint rajta akart bosszút állni a fia, mert elvette a telefonját, hogy ne hívhassa fel a drogos haverjait. Ezt mondta a Borsnak a férfi, aki azt a XXII. kerületi munkásszállót üzemeltette, amelyik vasárnap leégett. A lakhatatlanná vált épületből öt embert kellett füstmérgezéssel kórházba vinni, a gyújtogatón kívül 46-an voltak bent.
Vágólapra másolva!

K. Milán, a gyújtogató apja elárulta, hogy tizedik osztályos fia körülbelül

két hónapja elkezdett kábítószerezni a barátaival.

Ő megpróbálta megakadályozni, hogy folytassa. Azt mondta, még a telefonját is elvette Kristóftól, aki a drogozás mellett ivott is.

- magyarázta a férfi, akinek a szállójában 46 ember volt vasárnap éjszaka.

- mondta a Borsnak egy 55 éves férfi, aki segített másoknak kimenekülni az épületből.

Egy földszinti szobában keletkezett a tűz, ahol a kamasz lakott. Bútorokat gyújtott fel.

Forrás: Origo

Szép tűzijáték?

Amikor letartóztatták, azt írták, öngyilkos akart lenni, ahogy korábban is.

Pénteken a hipós flakonba ivott bele, szombaton vitte haza az apja.

A rendőröknek akkor tagadta, hogy meg akarta magát mérgezni. Az orvosnak is azt mondta, a dobozban víz volt. Az apja szerint a vasárnapi gyújtogatásnál más motiválhatta a fiát.

- idézte fel a férfi, aki arról beszélt, hogy

a gyomra teljesen összeszorul, ha csak rágondol arra az éjszakára. Saját bevallása szerint nyugtatókat szed azóta, mert "idegileg összeomlott",

és bár vallásos embernek tartja magát, egyelőre annyira dühös a fiára, hogy gondolni sem tud a megbocsátásra.

Zárt osztályt javasoltak

- írták a Fővárosi Törvényszék keddi közleményében, amelyben arra is kitérnek, hogy a gyújtogató

pszichés betegséggel küzd.

Egy szakorvos a szakvéleményében azt írta, előfordulhat, hogy újra meg akarja majd magát ölni, miközben másokat veszélyeztet,

ezért indokolt lenne, hogy pszichiátriai zárt osztályon kezeljék.

A bíróság szerint a fiatal úgy gyújtott tüzet a szobájában, hogy tisztában volt azzal, hogy az épületben rajta kívül mások is vannak. Az sem tartotta vissza, hogy 46 ember testi épségét, használati tárgyait és értékeit is veszélyezteti.

Elhelyezték a megmenekült embereket

Amíg a tűzoltók a lángok megfékezésén dolgoztak,

az önkormányzat segített annak a 46 embernek,

amelynek nem volt hova mennie. Berendeztek egy őrzött, ideiglenes befogadó helyet a Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tornatermében, ahol ágyat és teljes ellátást kaptak.

"A 46 ellátott személy bármikor elhagyhatja a befogadó helyet,

ugyanakkor a rendőrhatósági intézkedésékből levont információk alapján a leégett épületben a járványügyi előírásokat sem tartották be,

ezért az ideiglenesen elhelyezett személyek egészségi, fertőzöttségi állapota (nem csak a koronavírus szempontjából) ismeretlen volt. A csoportban van olyan személy is, aki korábban külföldön dolgozott, illetve a járvány szempontjából a leginkább veszélyeztetett idős korosztályba tartozó is. Az önkormányzat ezért a Helyi Védelmi Bizottság Elnökén keresztül kérte a Nemzeti Népegészségügyi Központot (korábbi nevén ÁNTSZ, vagy Tisztiorvosi Szolgálat),

hogy soron kívül rendeljen el hatósági járványügyi megelőző intézkedést.

Az NNK a kérést követően rendkívül gyorsan a helyszínre érkezett, és orvosaik minden befogadott személyt megvizsgáltak. Az írásos jelentésük szerint nem találtak semmilyen fertőzöttségre utaló jelet" - írta Karsay Ferenc, a XXII. kerület polgármestere Facebook-oldalán.

Nyolc évet kaphat Kristóf

A bíróság kedden döntött úgy, hogy

május 14-ig elrendeli a fiatal letartóztatását, amelynek helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki.

Döntésüket azzal indokolták, feltételezhető, hogy ha szabadlábon védekezhet, újabb "szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el".

"A bűncselekmény jellegére és a terhelt pszichés állapotára tekintettel enyhébb kényszerintézkedésre nem látott lehetőséget a bíróság, amely szerint a fiatal orvosi kezelése a letartóztatással biztosítható.

A néhány nappal korábban elkövetett öngyilkossági kísérlet után a gyanúsított a krízisintervenciós kezelést elutasította,

nincs adat arról, hogy ezt követően szakorvoshoz fordultak volna. Feltehetőleg a gyanúsított pszichés állapota vezetett a veszélyeztető bűncselekmény elkövetéséhez" - olvasható a bíróság közleményében.

Ha a fiatalt beszámíthatónak ítélik és bűnösnek találják, akár 8 év börtönt is kaphat. A letartóztatásáról szóló döntés nem végleges.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!