Debrecenben kiemelten törődnek az általuk fenntartott idősotthonokkal

PAPP László
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester beszédet mond az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén 2020. április 9-én. Az üzemben a koronavírus-járvány miatti kéthetes leállást követően, a szükséges óvintézkedések mellett újraindult az autóbuszgyártás.
Vágólapra másolva!
Március eleje óta 13 intézkedést foganatosítottunk a veszély csökkentése érdekében az idősotthonainkban, és nem követeltük, hogy a kormány vagy más szervezet tegye meg helyettünk azt, amit fenntartóként nekünk kötelességünk - minderről Papp László beszélt az Origónak. Debrecen polgármestere kijelentette, tehát az, amit a kormányra mutogatva a vírustesztek elvégzésének követelésével kapcsolatban az ellenzéki polgármesterek tesznek, az valójában nem más, mint egy politikai akció, amelynek célja, hogy a felelősséget és a figyelmet elvonja a főváros által fenntartott idősotthonban történt tragédiáról.
Vágólapra másolva!

Hogyan érinti Debrecen városát a több mint egy hónapja tartó veszélyhelyzet? Milyen intézkedéseket hoztak, hogy a város továbbra is ellássa legfontosabb feladatait?

Debrecen szerepe, jelentősége nagyon megváltozott az elmúlt években, akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban nézzük a várost. Minden tekintetben vezető szerepünk van a régióban, legyen szó gazdaságról, oktatásról, kultúráról, közlekedési központ jellegről és még sorolhatnám.

A fejlődési folyamatot természetesen lassíthatja, de megállítani nem tudja. Mindemellett azonban a veszélyhelyzettel járó káros hatások érezhetőek lesznek a város életének minden területén, annál is inkább, mert át kell tervezni a várható bevételkiesése miatt a költségvetésünket is.

Ami közvetlenül a veszélyhelyzettel kapcsolatos intézkedéseket illeti.

Fontos döntés volt a bölcsődék és az óvodák bezárása, amelyet úgy szerveztünk meg, hogy egyetlen gyermek sem maradhat Debrecenben ellátatlanul. Ügyeletes bölcsődét és óvodákat jelöltünk ki, és megszerveztük a veszélyhelyzeti közétkeztetést is azok számára, akik ezt igényelték. A közösségi közlekedésben pedig elrendeltük a járművek napi fertőtlenítését.

Papp László: A koronavírus miatti járványveszély egy hosszú ideje tartó dinamikus fejlődési fázisban érte el Debrecent Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A legfontosabbnak azt tartom, hogy

Érzékeltük, hogy sok olyan kérdés fogalmazódik meg az emberekben, amelyek megválaszolásához segítséget kell adnunk, szükség van egy hiteles és pontos tájékoztatást biztosító központ működtetésére. Ezért március 18-tól telefonos ügyfélközpontot hoztunk létre, egyrészt a hiteles tájékoztatás céljával, másrészt pedig a 65 év felettiek itt kérhetnek tájékoztatást a város által biztosított segítségnyújtás lehetőségeiről.

Ahogy teltek a hetek a korlátozó intézkedések bevezetése óta, a visszajelzésekből, telefonhívásokból érzékeltük, hogy nemcsak a mindennapi életvitelhez kell a támogatás, hanem lelki segítségre is egyre inkább szükség van, ezért létrehoztuk az "Együtt vagyunk!" lelki egészségvonalat. Szakemberek várják a telefonhívásokat, hogy lelki támogatást nyújtsanak azoknak, akiknek erre szükségük van.

Hogyan próbálnak segíteni a nehéz helyzetbe kerülőkön, és akik egyedül maradtak ebben a nehéz helyzetben?

A város szociális költségvetése jelentős, hiszen

Ezért hoztuk létre 20 millió forintos kezdő összeggel a Városi Segélyalapot, amelybe sorra érkeznek a céges és magán felajánlások. Jómagam a városvezetéssel együtt átutaltuk áprilisi fizetésünket, de a Fidesz-KDNP-frakció is felajánlotta áprilisi tiszteletdíját. Néhány hét alatt több mint duplájára nőtt a támogatásra fordítható összeg. Jó érzés, hogy a debreceniek – ha baj van - összefognak. A befolyt összegből a járványveszély hatásai miatt nehéz helyzetbe jutott családoknak tudunk anyagi segítséget nyújtani a Debreceni Karitatív Testületen keresztül.

Hogyan előzik meg azt, hogy a város által fenntartott idősotthonokban ne alakuljon ki fertőzési gócpont?

A koronavírus-járvány elleni védekezés kiemelt fontosságú a leginkább veszélyeztetett idősebb korosztály körében, és ezen belül is a krónikus betegségekben szenvedő idős emberek vannak leginkább kitéve a járvány veszélyének.

A veszélyhelyzet miatt kiemelt figyelmet fordítottunk a folyamatos orvosi ellátásra és jelenlétre, valamint a fertőtlenítőszerekkel és védőfelszereléssel való ellátásra. Az intézmény pandémiás tervvel rendelkezik, az infekciókontrollnak külön felelőse van, a dolgozókat pedig folyamatosan képzik és információval látják el a vírusveszéllyel összefüggésben.

Ahogy már említettem, március 8-án látogatási tilalmat vezettünk be a bentlakásos intézményekben élők védelmében. Az intézmény minden bejáratához fertőtlenítőszeres lábtörlők kerültek elhelyezésre, belépéskor a fertőtlenítő kézmosás kötelező.

Múlt csütörtökön délután fertőzés gyanújával szállítottak el a mentők egy idős gondozottat a Pallagi úti otthonból. A vizsgálatok ugyan később megállapították, hogy nem fertőződött meg, de csütörtökön délután teljes körű szűrést rendeltünk el az intézményben. A feladattal az önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet bíztuk meg. A feladatot az Intézet az önkormányzati költségvetési támogatás terhére végzi el.

Szeretném kiemelni, hogy ezen bentlakásos intézményeknél a vírus elleni védekezésben a hangsúly a megelőzésen és az azt elősegítő eljárásrenden van, és nem a tesztelésen. A teszt egy pillanatfelvétel, amely ma még a valós képet mutatja, de holnap már nem, hiszen napról napra változik a helyzet.

Tehát az, amit a kormányra mutogatva a vírustesztek elvégzésének követelésével kapcsolatban az ellenzéki polgármesterek tesznek, az valójában nem más, mint egy politikai akció, amelynek célja, hogy a felelősséget és a figyelmet elvonja a főváros által fenntartott idősotthonban történt tragédiáról.

Papp László: Amit a kormányra mutogatva a vírustesztek elvégzésének követelésével kapcsolatban az ellenzéki polgármesterek tesznek az valójában nem más, mint egy politikai akció

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Milyen intézkedésekkel készülnek a veszélyhelyzet utáni időszakra? Készült-e helyi gazdaságvédelmi akcióterv?

A koronavírus-járvány elleni védekezésnek két iránya van Debrecenben: védjük az egészséget és a munkahelyeket. Az egészség védelméről már volt szó. A munkahelyek megóvása ugyanolyan fontos. A város intézményeinél, a hivataloknál és a nonprofit szervezeteinknél igyekszünk a munkaerőt megtartani. Debrecen működteti a legnagyobb önkormányzati vagyonkezelő céget a főváros után, ahol fontos döntéseket hoztunk a tagvállalatok talpon maradása érdekében, de ezeket a válság intenzitásától függően időről időre felül kell vizsgálni.

Az önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérlőivel kapcsolatban pedig azt a döntést hoztuk, hogy a veszélyhelyzet időszakára 90 százalékos bérleti díj-mérséklést alkalmazunk azoknál, akik bezártak, és nem tudják működtetni üzletüket. Ennek az összegnek a felét kell jövőre visszafizetni tizenkét havi részletben, ha az élet visszazökken a normális kerékvágásba. Emellett a helyi gazdaság szempontjából kiemelten fontosnak tartom, hogy az erre az évre tervezett városi beruházásokat, vagy legalább azok legnagyobb részét meg tudjuk valósítani.

Papp László polgármester Úr, a mostani helyzetben minden egyes fontosabb döntés előtt egyeztet-e az ellenzéki pártok képviselőivel?

A veszélyhelyzet elrendelése után volt találkozó a közgyűlés politikai szervezeteinek képviselőivel, de azt követően már nem. A városi közgyűlés jelenleg nem ülésezik, így a rendelkezések szerint a polgármester saját hatáskörben dönthet az előterjesztésekről. Debrecenben azt a gyakorlatot alakítottuk ki, hogy minden - egyébként közgyűlési - előterjesztést előzetesen elektronikusan megkapnak a képviselők, véleményezhetik azokat, és ezek ismeretében hozom meg a döntéseket.

A mostani gazdasági helyzetben folytatódik-e a BMW-gyár építése?

Egyetlen beruházás sem állt le a városban, sőt az elmúlt hetekben több új fejlesztés is elindult. A BMW debreceni gyárának is helyet adó Északnyugati Gazdasági Övezetben a tervek szerint halad a kivitelezés. A BMW már tavaly ősszel megvásárolta a 400 hektáros területet, és most zajlik az átadási eljárás a város és a cég között. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a járvány nem befolyásolja érdemben a beruházást.