Vadai Ágnes, a DK politikusa szerint pazarlás a miniszterelnöknek védőfelszerelést adni ahhoz, hogy végigjárja a járványkórházakat. A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese arra azonban nem akart válaszolni, hogy Gyurcsány Ferenc madárinfluenza alatt viselt védőruhája is felesleges volt-e - olvasható a Hír TV honlapján.

A DK frakcióvezető-helyettese az ATV-ben arról beszélt, hogy Orbán Viktornak semmi keresnivalója sincsen a kórházakban. Vadai Ágnes azt hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök jelenléte csak felfordulást okoz az egészségügyi intézményekben, és a védőruházat, amit ráadnak, az pazarlás.

2006-ban, amikor Európa a madárinfluenzával küzdött, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként azt ígérte, hogy Magyarország a világon elsőként legyártja az oltóanyagot. A pár hónappal később elkészült vakcina hatékonyságát azonban a kereskedelmi világszervezet, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei is cáfolták. A DK elnöke akkor szintén védőfelszerelésben még egy hattyúboncoláson is részt vett, melyre a sajtó munkatársait is meghívták.