Itthon is kapható a csodaszernek kikiáltott kivonat

Vágólapra másolva!
Stressz, szorongás, magas vérnyomás, krónikus fájdalom, daganatos betegségek, Alzheimer kór és epilepszia – ezen szörnyű megbetegedések ellen is sikeresen alkalmazták már a kannabisz kivonatokat. Az utóbbi években a kender kikerült az üldözött növények sorából, majd a tudomány kísérletekkel igazolta jótékony hatásait, melynek köszönhetően a mára orvosi csodaszernek kikiáltott CBD egyre szélesebb körben vethető be.
Vágólapra másolva!

A kender felhasználását a múlt évszázadban gazdasági és politikai okok miatt háttérbe szorították, pedig az ember ősidők óta termelte ezt a sokoldalú növényt és használta rostjait tárgyak előállítására, és olaját a gyógyászatban. Ugyanakkor az elmúl évtizedekben a tudomány is felfedezte magának a növényt és rajta keresztül az emberi testben található endokannabinoid-rendszert (ECS).

Az emberi szervezet is termel a kannabisz hatóanyagihoz hasonló vegyületeket

A belső (endo) kannabinoid rendszer olyan létfontosságú élettani folyamatokban vesz részt, mint például a fájdalomérzet és az emlékezés, valamint a kannabisz pszichoaktív hatásainak közvetítése – maga a rendszer is innen kapta a nevét, mivel a THC vizsgálata során fedezték fel. Szerencsére a dogmák megdőlésével egyre többet tudunk meg erről a rendszerről is, melynek ismerete rengeteg modernkori népbetegség enyhítését segítheti elő.

Magyar kutatók is komoly felfedezéseket tettek az endokannabinoid-rendszer vizsgálata során

„Jelen tudásunk szerint az endokannabinoidok legfontosabb szerepe a központi idegrendszeren belül az úgynevezett retrográd transzmisszióban van. Ez annyit jelent, hogy az ingerületet fogadó idegsejtek a kannabisz-szerű molekulák segítségével képesek 'visszabeszélni' az ingerületet kibocsátó idegsejtnek" – számolt be az Origo is korábbanaz MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetéből (KOKI) a Journal of Neuroscience című rangos idegtudományi szaklapban közzétett eredményeiről.

Nem véletlenül tekintenek a CBD-re, mint orvosi csodaszerre

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a marihuána a THC-n kívül még több mint száz fitokannabinoidot, azaz zsírban oldódó molekulát tartalmaz, melyek hatást fejtenek ki az endokannabinoid-rendszerre. Ezek közül az egyik legtöbbet vizsgált a kannabidiol, azaz a CBD, mely a kender virágában található meg, ahogyan a THC is, ugyanakkor nem pszichoaktív, mint hírhedtebb társa. Éppen emiatt Európában és Magyarországon is teljes mértékben elfogadott a használata, hiszen csak az élettanilag kiemelkedő tulajdonságokat hozza magával.

A CBD olajban található fitokannabinoid molekulák receptorokon keresztül fejtik ki jótékony hatásukat szervezetünkben. Kísérletek bizonyították, hogy a CBD olaj szedésével számtalan olyan modernkori népbetegség hatása enyhíthető, mint a stressz, az alvászavar, és a depresszió. A daganatos megbetegedések során is komoly eredmények születtek a CBD bevetésével, hiszen állatkísérletek bizonyították, hogy a tumor terjedését csökkentheti. Ugyanakkor neurodegeneratív betegségekre is, mint az Alzheimer kór, jótékony hatással van, nem csak hogy megállítja a leépülést, de kezdeti stádiumban esetenként vissza is tudja fordítani.

A CBD bárki számára elérhető

A fentiek miatt egyre több termékben találhatóak meg a kannabisz-kivonatok, ugyanakkor itt is komoly különbségek lehetnek a minőségben. Gyakran ipari kenderből nyerik ki az értékes olajakat, melléktermékként, ugyanakkor az USA medical termékeinélcsak organikus és GMO mentes kendert használ fel, melyet alacsony THC és magas CBD hozamra nemesítettek. Az így kapott széles spektrumú CBD kivonat és hordozó olaja gazdagabb a jótékony hatást kifejtő fitokannabinoidokban, terpénekben, szterolokban és flavonoidokban, valamint az emberi szervezet számára igen fontos esszenciális zsírsavakban. Mindez azt eredményezi, hogy a hatóanyagok gazdag keveréke erősebb szinergikus hatást fejt ki, amivel tovább növelik a hatékonyságukat.