Kétszázezer forintért adta el a lányokat Győrbe, ahol prostituáltként kellett dolgozniuk

2020.04.20. 12:50

Egy férfi az ország keleti részéről csalta Győrbe a két fiatal lányt. Ott fejenként kétszázezer forintért eladta őket. A vevő, egy nő az élettársával együtt bezárva tartotta, és prostitúcióra kényszerítette őket.

 

A két lánynak a közvetítő azt mondta, hogy Győrben egy kedves nőhöz kell menniük, akire csupán mosni és főzni kell. Az egyik lány még 18 éves sem volt.Miután a lányok megtudták, hogy eladták őket, persze el akartak menni. A nő és a párja azonban azt mondták nekik, ha nem dolgoznak nekik, akkor eladják őket Budapestre, ahol, ahogy mondták még keményebb körülmények közé kerülnek.Ezután a nő erotikus fotókat készített a lányokról, amiket az élettársa feltett az internetre.

Az egyes honlapokon azt is meghatározták és meghirdették, hogy milyen jellegű szexuális szolgáltatást fognak nyújtani a lányok.A pénzt, amit a kuncsaftoktól kaptak teljes egészében elvették tőlük, a lakást pedig ahol dolgoztak, bezárva tartották, kulcsot nem kaptak.
Végül úgy tudott a két lány megszökni, hogy a lakásba érkező újabb prostituált az ajtóban felejtette a kulcsot.A banda tagjai, akár 20 évet is kaphatnak.