Tavaly nyáron két kamasz rátámadt egy férfire Miskolcon. Kifosztották. A rendőrök elfogták, és kihallgatták őket. Az idősebbről kiderült, hogy nem ez lehetett az egyetlen bűncselekmény, amiben részt vett. Egy másik rablás mellett súlyos testi sértéssel is meggyanúsították. Őt le is tartóztatták.

Egy 16 éves, monoki és egy 14 éves, ormosbányai fiú augusztus 17-én fél 9-kor a miskolci Thököly Imre utcában beszélgetni kezdett egy férfival. Cigarettát, pénz kértek tőle. Miután nem kaptak semmit,

kikapták a kezéből a táskáját, és elszaladtak vele.

A táskában mobiltelefont, és iratokat tartott a férfi, ezeket vitték magukat a kis tolvajok. A kifosztott áldozat feljelentést tett a rendőrségen. Miután a nyomozók rájöttek, kiket kell keresniük, elfogták és a kapitányságra vitték a fiúkat. Kihallgatták őket. 

Az idősebb, vagyis a monoki kamaszt egy augusztus 18-án délután elkövetett rablással, és súlyos testi sértéssel is meggyanúsították, majd őrizetbe vették. A 16 éves fiút letartóztatták.

A rendőrök most fejezték be a nyomozást az ügyben, az iratokat vádemelési javasalattal adták át az illetékes ügyészségnek.

Forrás: Police.hu