Három Nógrád megyei fiatal és egy felnőtt társuk ellopta egy fiútól a locsolkodásért kapott pénzét. Többen is bűnügyi felügyelet alá kerültek.

A támadók április 13-án eldöntötték, hogy elveszik a fiú pénzét, mivel tudták, hogy a 14 éves gyerek locsolkodni indult, ahol pénzt is kapott.

Forrás: Police.hu

Amikor meglátták az utcán sétáló fiút, körbevették. Az egyikük hátulról lefogta és megrúgta a lábát, amitől elesett. Ezek után lefogták, és kivették a zsebéből a pénztárcát, amiben 1500 forint volt, majd elsétáltak. A fiú utánuk ment, hogy visszakérje a tárcáját, mire a felnőtt támadó megütötte. Végül a tárcát visszaadták, a pénzt pedig megtartották. A hatóságok lefoglalták az ellopott pénzt, így a kár megtérült.

Az ügyészség javaslatával megegyezően három gyanúsított bűnügyi felügyeletét elrendelte csoportos rablás miatt, míg az egyik fiatal tettes esetében az indítványt elutasította. Emiatt az ügyészség fellebbezett.