Magyar Nemzet: Változhat az időseknek járó idősáv a boltokban

Vágólapra másolva!
Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv a boltokban a jelenlegi háromórás, kizárólagos időtartam rövidülésével és a szombati nap korlátozásainak eltörlésével – értesült a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Iparági körökben egyre gyakrabban felmerül annak lehetősége, hogy a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték a kiskereskedelmi szereplők - írja a Magyar Nemzet. Úgy tudják, mára bebizonyosodott: teljesíti küldetését a kijárási korlátozások elrendelésekor bevezetett korosztály szerinti elkülönítés a boltokban. Az átlag fogyasztó alkalmazkodott az új időbeli szabályokhoz, vagyis

megvalósul a koronavírus által veszélyeztetettebb idősek védelme a forgalmas zárt terekben, ami továbbra is mérvadó a járvány elleni védekezés idején.

Azonban a piaci tapasztalatok szerint a reggeli idősávban, nyitástól 9 óráig az elmúlt hetekben nagyon megnőtt az élelmiszerüzletek forgalma, és nem egy helyen sorállás alakul ki az arányos, biztonságosan elosztott bejutás érdekében. A bolti forgalom a háromórás speciális szakaszban – amikor egyébként továbbra is jelentős lenne az értékesítés, főként a hét végén – látványosan csökken 12 óráig. Délben viszont ismét megindult fölfelé a látogatottság, amikor zárásig az aktív korúakat fogadják a bevásárlóhelyek. Úgy tűnik, hogy a korlátozott időtartam miatt túlságosan koncentrálttá váltak a 65 év alattiaknak elérhető időszakok a nap során, ezért a védekezéssel kapcsolatos stratégia mentén idomulhatnak az eddigi előírások az aktuális viszonyokhoz.

A lap információi szerint nemzetközi mintára a jövőben két órára változhat a 65 év felettiek által a bolti vásárlásra kizárólagosan fordítható idő délelőttönként, szombatonként pedig teljesen megszűnhet. Vagyis az első hét végi napon mindenki számára visszaállhat a korábban megszokott menetrend a családi időtöltésre való készülődés eddigi szokásaival. Eszerint szombaton az idősebbek is mehetnének vásárolni, de továbbra is tanácsos otthon maradniuk akkor, amikor sokan vannak az áruházakban. Ez ugyanakkor már nem jelenthet hátrányt számukra, mivel a friss áru beszerzéséhez a már kialakult szociális támogatási rendszer – például az önkormányzatok szolgáltatása, miszerint segítséget nyújtanak a nyugdíjasok vásárlásaihoz, vagy a családtagok, szomszédok közreműködése, illetve a folyamatosan elérhető mozgó árusítás – lehetővé teszi, hogy ők se maradjanak ellátatlanul hétfőig.

Mivel a kereskedelemben nap mint nap felelősen kezelik a járványhelyzetet, illetve a vásárlók java elsajátította mostanra az otthonmaradással járó felelős társadalmi hozzáállást, felkészülten a tömeges megbetegedésekre, fontolóra veheti a kormány az enyhítést – írja a Magyar Nemzet nem hivatalos forrásokból származó értesülések alapján.