Ezer tablettel segítik az egészségügyi szakdolgozók gyerekeinek otthontanulását

koronavírus, digitális oktatás, iskolák, Nyíregyháza, Magyarország
Nyíregyháza, 2020. március 12. Falucskai János főiskolai docens adatszerkezetek és algoritmusok gyakorlatot tart hallgatóinak a Massive Open Online Course rendszeren keresztül távoktatásban a Nyíregyházi Egyetem E épületében 2020. március 12-én. Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére az új koronavírus-járvány miatt. Intézménylátogatási tilalmat rendeltek el a magyarországi egyetemeken, csak távoktatásban folytatható az oktatás. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A diákok a táblagépekhez mobilinternet-hozzáférést is kapnak az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülettől. Az egyesület így szeretné támogatni a gyerekek otthoni tanulását. 
Vágólapra másolva!

Holchacker Pétert, AIPM igazgatója elmondta, a fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatokat tömörítő szervezetként az AIPM elismeri és köszöni az egészségügyi szakdolgozók megfeszített munkáját, akik a lakosság biztonsága érdekében, sok kockázatot vállalva látják el feladataikat.

Ezért az AIPM

ezer prémium táblagéppel, valamint 80 perc lebeszélhetőséget és 10 GB adatforgalmat

tartalmazó SIM kártyákkal járul hozzá ezer egészségügyi szakdolgozó gyermekének korszerű és kényelmes online tanulásához.

Mint írták, az innovatív gyógyszergyártók "teljes mellszélességgel" támogatják a járványügyi helyzet hatékony, sikeres és egységes kezelése érdekében bevezetett kormányzati intézkedéseket, és a szakterület felügyeletéért felelős hatóságok járványügyi tevékenységét. Kutatásvezérelt gyógyszergyártókként pedig minden rendelkezésre álló eszközzel, együtt dolgoznak a koronavírus (COVID-19) elleni küzdelemben.

Kókai-Nagy Ákos, az AIPM elnöke a járvány kapcsán tett konkrét lépésekről elmondta: az iparág szereplői azért dolgoznak, hogy a kihívások ellenére

gördülékeny és folyamatos legyen minden magyar beteg gyógyszerellátása.

Hozzátette, aktívan részt vesznek a koronavírus ellen használható új vakcinák, diagnosztikumok és kezelések összehangolt kutatásában és fejlesztésében.

Annak érdekében, hogy a Magyar Telekommal és a Samsung Magyarországgal együttműködésben megvalósuló közvetlen támogatás valóban a leginkább arra rászorulókat segítse az otthoni oktatásban, az 1000 darab táblagép összehangolt és hatékony elosztásáról a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) gondoskodik - írták.