Novák Katalin: Több gyerek született az év elején a családközpontú politikának köszönhetően

Novák Katalin
Budapest, 2019. május 24. A nagycsaládosoknak szóló autóvásárlási támogatáshoz tartozó Családbarát Magyarország feliratú matrica az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik ablakára ragasztva 2019. május 24-én, a matrica sajtóbemutatójának napján. A július 1-től igényelhető, 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásért cserébe azt kérik, hogy a családok helyezzék el a programot népszerűsítő matricát az új, legalább hét személyes autójuk hátsó szélvédőjén. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A kormány következetes, családközpontú politikájának köszönhetően 1200-zal több gyerek született az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornának adott interjújában. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy 40 éve nem házasodtak annyian, mint most.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin elmondta, hogy január-februárban mintegy kilenc százalékkal több gyerek született, mint az előző év azonos időszakában, és 40 éve nem házasodtak annyian, mint most. A gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi arányszám szintén 40 éve nem látott szinten van, 1,55-re nőtt - tette hozzá.

Mint mondta:

2002 és 2010 között csökkent a házasságkötések és a születések száma,

mert az akkori kormány többi között elvette az otthonteremtési támogatásokat, a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családoktól, valamint megszüntette a 13. havi nyugdíjat is, és ez szerinte bizalmatlansághoz vezetett. 2010-ben ez megfordult, a kormány tíz éve tartó következetes, családközpontú politikájának köszönhetően kezd visszatérni a bizalom:

a fiatalok bátrabban kötnek házasságot, vállalnak gyereket

- vélekedett.

Illusztráció Forrás: MTI/Mónus Márton

Az államtitkár bízik benne, hogy a tendenciát a koronavírus-járvány sem fékezi, fordítja meg hosszú távon.

A kormány 2010 óta folyamatosan bővíti a családtámogatásokat,

és fontosnak tartja azok megőrzését, mert abban hisz, hogy egy nemzet csak akkor lehet erős, ha az azt alkotó családok is erősek - hangsúlyozta Novák Katalin.

Tájékoztatott arról is, hogy a járvány miatt kialakuló helyzetben könnyebbé teszik a támogatások igénylését. A könnyítések között említette, hogy a babaváró támogatás igényléséhez elég csak a házaspár egyik tagjának bemennie a bankba, ha a másik fél meghatalmazza őt, és ezt a támogatást a veszélyhelyzet ideje alatt születő gyermekek után utólag,

a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni.

Továbbá a veszélyhelyzet időtartama alatt azok, akik elveszítik a munkájukat, de később 3 hónapon belül újra munkát találnak, sem esnek el ezektől a lehetőségektől - mondta.

Tudatta azt is, hogy július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévők is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét. Ez, a KRESZ-tanfolyam és -vizsga esetében 25 ezer, a nyelvvizsga esetében 40 ezer forintos összeget jelentő támogatás több mint 130 ezer embert érint - tette hozzá.