Ennél valószínűleg nincs lejjebb: a román nagykövet vette védelmébe Szabó Tímeát - számol be közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

A tárcavezető emlékeztetett: hétfőn a Karácsony Gergely-féle Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea azért támadta a kormányt a parlamentben, mert az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket küldtünk a határon túli magyaroknak. Amikor a képviselő asszony sorolni kezdte az erdélyi, székelyföldi, kárpátaljai megyéket és városokat, ahova jutott a maszkokból és a védőruhákból, a kormánypárti képviselők tapsolni kezdtek.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy ezek után Románia budapesti nagykövete azt írta a többi, Budapesten szolgáló nagykövetnek egy Whatsapp-csoportban, aminek tagja a tárcavezető korábbi helyettes államtitkára, hogy Szabó Tímeát fenyegetések és inzultusok sora érte. Ezért a román nagykövet egy levelet küldött Szabó Tímeának, amelyben kifejezi szolidaritását, és reméli, hogy Szabó Tímea sértetlen maradt az őt ért inzultusok után.

Szabó Tímea szerint tehát baj, hogy az erdélyi és székelyföldi magyarok maszkokat és védőruhákat kaptak az anyaországtól. A román nagykövetnek pedig tetszik, hogy vannak pártok a magyar országgyűlésben, amelyek így gondolkodnak - írta a külgazdasági és külügyminiszter. Megdöbbentő a román nagykövet nyilvánvalóan hazug hisztériakeltése, de ennél sokkal szégyenteljesebb az, hogy a magyar ellenzék és a román nagykövet közös platformra kerültek a határon túli magyarokkal szemben

- fogalmazott Szijjártó Péter.