Láng Zsolt: Az idősotthon fenntartójaként a fővárosnak óriási felelőssége van

Fővárosi Közgyűlés, Városháza, Karácsony Gergely 2019.11.27.
Vágólapra másolva!
A fővárosi Fidesz-frakció vezetője úgy látja, hogy nem követhető a főpolgármesteri rendeletalkotás, mióta Karácsony Gergely a koronavírus-járvány miatt nem hívja össze a Fővárosi Közgyűlést.
Vágólapra másolva!

Láng Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, hogy

a főpolgármester, ígérete ellenére, eddig csak egyszer egyeztetett a kérdésekben az ellenzékkel, néha már csak az aláírt, meghirdetett rendeleteket küldi el.

Véleménye szerint "a közösségi médiában erős a kommunikáció", de a rendeleteken és a valódi munkán nem látható, éppen hol tart a főváros. Hozzátette: Karácsony Gergely ráadásul olyan kérdésekben is dönt, amelyek jelen helyzetben nem a legfontosabbak, és várhatnának.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Láng Zsolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy a fővárosnak fenntartóként óriási felelőssége van:

A fenntartó főváros eddig olyan alapvető kérdésekre nem adott választ, hogy volt-e a jogszabály szerint napi 8 órában jelen lévő főállású orvos az intézményben, és hogy megtörténtek-e a szükséges intézkedések - mondta, hozzáfűzve: a főváros szerint a kormánynak kellett volna mindent megoldania.
Hangsúlyozta, hogy jelenleg a járvány elleni védekezés a legfontosabb, nem a felelősségre vonás, de az ügy nem maradhat kivizsgálatlanul, a hatóság mondja ki majd, hogy történt-e hiba, és ha igen, kit kell azért felelősségre vonni.

A Pesti úti idősotthonban eddig 29-en haltak meg és körülbelül 290-en fertőződtek meg - tudatta.
Láng Zsolt azzal kapcsolatban, hogy Soros György pénzt utalt Budapestnek, amelyet a főváros a járvány elleni védekezés költségeibe forgatott be, azt mondta: várhatóan május második felétől kifelé halad majd az ország a koronavírus-járványból, és a pénzügyi ellenőrző bizottság az elmúlt hónapok gazdasági kiadásait átnézve ellenőrizni fogja, hova mennyi pénz ment.