Felvonultak a kivitelezők, megkezdték a Déli összekötő vasúti Duna-híd átépítését. A jelenlegi két vágány helyett három szolgál majd, de a munkálatok idején mindvégig biztosítani kell két vágány használatát a vasúttársaságoknak, hiszen a híd az ország legforgalmasabb vasúti összeköttetése a Dunán.

A főváros egyik legforgalmasabb vasúti kapcsolatának fejlesztése kezdődött meg az elmúlt hetekben. A Rákóczi híd déli oldalán lévő Déli összekötő vasúti Duna-híd a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom közötti vonalon fekszik. A kivitelező feladata, hogy a meglévő két, egyvágányos hídszerkezetet elbontsa, és három új, egyvágányos szerkezetet építsen a helyére. A tervezett egyvágányos, többtámaszú rácsos acélhíd a meglévő közös pillérekre támaszkodik majd. Ezeket át kell alakítani, továbbá új, cölöpfalas hídfőket kell építeni. Mindeközben az érintett vonalszakaszon biztosítani kell két vágány használatát. Hiszen a híd az ország legforgalmasabb vasúti összeköttetése a Dunán, amelyen a keleti és nyugati országrészek között haladó vasúti forgalom túlnyomó része zajlik. A kivitelezőnek a vasúti pálya mellett át kell építenie többek közt a biztosítóberendezést, a vonatbefolyásoló rendszert, a távközlési rendszert és a felsővezetéket is. 

Tehervonat közlekedik a déli összekötő vasúti hídon 2020. április 3-ánForrás: MTI/Máthé Zoltán

A korszerűsítéshez szükséges kiviteli terveket és a kivitelezési munkákat a Duna Aszfalt Kft. végzi el nettó 36 milliárd forintért.

A híd bővítése része a Déli körvasút fejlesztésének, amelynek célja, hogy több elővárosi vonat tudjon bejutni az agglomerációból Budapestre. A Déli körvasút fejlesztése során Kelenföld és Ferencváros között három új megállót építenek. A XI. kerületi Nádorkert megálló a budai fonódó villamos leendő Dombóvári úti szakaszához és az Infoparkhoz, a Soroksári út környezetében lévő Danubius a Duna-parti területekhez és a HÉV-hez, a Népliget megállóhely pedig az M3 metróhoz, az Üllői úthoz teremt közvetlen kapcsolatot.

Az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti híd elhasználódott szerkezete. Megkezdődtek a híd felújításának és bővítésének munkálataiForrás: MTI/Máthé Zoltán

A Déli körvasút fejlesztésének célja, hogy 10-15 percenként járhassanak a vonatok.  Ezzel létrejönne az S-Bahnra emlékeztető összeköttetés az érdi, budaörsi és környező budai agglomeráció, Budafok–Nagytétény, Kelenföld, az újbudai egyetemváros, a Soroksári út térsége, azaz a déli városkapu, valamint a Népliget térsége, Kőbánya–Kispest, a ferihegyi reptér és a pesti agglomeráció között.

A Déli körvasút mellett élő dél-budaiak érdekében a jelenlegi, a megengedett határértéket meghaladó zajterhelést a lehető legalacsonyabb szintre kívánják csökkenteni, ezért  Magyarország legmodernebb zajvédő fala épül majd fel, és a vasút jelenlegi zaja várhatóan a felére csökken. A fejlesztéssel egy időben elkezdődik a Hamzsabégi park megújítása is: a parkot színvonalas, a környéken élők igényeit maximálisan kiszolgáló közparkká kell fejleszteni. A beruházásnak köszönhetően a vasút versenyképesebbé válhat, így Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet - írja a Magyar Nemzet.