Több tucat álhírportálon írt hamis híreket a koronavírusról egy magyar banda

Vágólapra másolva!
A rendőrség négy férfi ellen indított eljárást közveszéllyel fenyegetés miatt, mert álhíreket terjesztettek a koronavírussal kapcsolatban az interneten. Többek között azt állították, hogy egész Budapestet karantén alá fogják vonni.
Vágólapra másolva!

A rendőrség több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozások olyan különböző internetes oldalakon megjelentetett cikkekre, illetve videófelvételre irányultak, amik a köznyugalom megzavarására alkalmas álhíreket tartalmaztak a koronavírus magyarországi megjelenésével, hatásával kapcsolatosan.

Ilyenek voltak azok a cikkek is, amik azt az álhírt terjesztették, hogy

Magyarországon már januárban több magyar ember megfertőződött és halt meg a koronavírus miatt, pedig ekkor a járvány még nem jelent meg az országban.

A rendőrségnek sikerült feltárni több tucat „kamuportált" és a hozzájuk kapcsolódó Facebook oldalakat üzemeltető hálózatot. Február 7-én akciót tartottak, ami során informatikai eszközöket foglaltak le és több embert kihallgattak.

Monitorozás közben észrevették azt a 2020. február 2-án megjelent cikket is,

ami szerint több koronavírusos magyar beteget vittek el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A nyomozás közben sikerült azonosítani az álhír íróját és a társát is, aki a közösségi oldalakon terjesztette a rémhíreket. Ezzel az volt a céljuk, hogy kattintásszám után nagyobb hirdetési bevételt szerezzenek. A két férfit március 11-én és április 8-án fogták el, majd kihallgatták őket.

Forrás: Police.hu

Ezzel egy időben indítottak nyomozást a 2020. március 10-én az interneten közzétett "Budapest Karantén alatt Péntek 13. TÓL" című videóval kapcsolatban.

A videót megosztó vlogger a Youtube csatornáján keresztül terjesztette azt az álhírt, ami szerint Budapestet várhatóan karantén alá vonják a koronavírus-járvány miatt. Az álhír a közösségi médiában gyorsan elterjedt.

Azonosították a vloggert és március 14-án házkutatást tartottak nála. A férfi kihallgatták, a számítógépéről pedig lementették a videót.

A rendőrség most mindhárom esetben befejezte a nyomozást, és az ügyek iratait vádemelési javaslatokkal elküldte az illetékes ügyészségekre.

A fenti nyomozásokkal összefüggésben a hatóságok rágalmazás és más bűncselekmények gyanúja miatt is folytat eljárásokat.