Több szállodából is fizetés nélkül távozott egy magyar nő

Több szállodából is fizetés nélkül távozott egy nő
Vágólapra másolva!
Mindig hamis adatokat használt a foglalásnál és a bejelentkezésnél, és sosem rendezte a számlát a szállásokon az a nő, aki több mint egymillió forint kárt okozott, összesen kilenc magyar szálláshelyen.
Vágólapra másolva!

2019. január és május között különböző e-mail címekről foglalt országszerte szállást magának az interneten egy nő.

A szállásokra minden esetben úgy jelentkezett be, hogy álnevet használt, és valótlan lakcímet és elérhetőségeket adott meg a regisztrációnál.

Ehhez hamis iratokat használt fel. Megtévesztette a szállásadókat és az ott dolgozókat, és minden esetben fizetés nélkül távozott a szállásokról.

A nő kilenc szálláshelyet majdnem másfél millió forinttal károsított meg.

Az egyik alkalommal, 2019. április 15-én, egy nagykanizsai hotelben foglalt szállást, hamis néven 5 éjszakára, aminek az árát a recepciós a bejelentkezésnél elkérte tőle, a hotel szabályzata szerint. A nő erre azt mondta, hogy nincs nála elég pénz, ezért másnap reggelig haladékot kér a fizetésre.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

A recepciós közölte a nővel, hogy erre nincs lehetősége, ekkor

a nő azt mondta, hogy elmegy pénzért, hogy az első éjszakát rendezni tudja, de nem ment vissza többet a hotelbe.

Innen rögtön egy másik nagykanizsai hotelbe ment, ahol 6 éjszakára szóló foglalására hivatkozott. Itt szintén hamis adatokat adott meg a nő. Az előző hotel személyzetének figyelmeztetése alapján a hotel dolgozói rájöttek, hogy a nő valótlan adatokkal próbál bejelentkezni, ezért a bejelentkezését elutasították.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

Az ügyvédjén keresztül üzente meg a nő, hogy nem akar részt venni az eljárásban, miután

egy balatonfüredi szállodában elfogatóparancs alapján a nyomozók elfogták, ahol szintén hamis adatokkal próbált bejelentkezni.

Az ügyészség a vádiratban azt javasolja az Esztergomi Járásbíróságnak, hogy a letartóztatásban lévő nő ellen, kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt, börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, vagyonelkobzást szabjanak ki, és kötelezzék kártérítésre.