Újfajta teszt jelent meg a koronavírusra

Budapest, 2020. április 24. A kormany.hu által közreadott képen a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges egészségügyi védőeszközöket pakolja egy dolgozó Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky Kórháznál 2020. április 24-én. A védőeszközöket a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. (WSZL) szállította. MTI/Botár Gergely/kormany.hu
Vágólapra másolva!
Közel száz helyszínre szállítanak védőfelszerelést országszerte, kórházakba, a mentőkhöz, a vérellátókhoz és a rendőrökhöz: összesen 6,5 millió védőeszközt szállít ki az Operatív Törzs. Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a járványgörbét elemezve egyenletes a növekedés, nincs jelentős emelkedés, bíznak abban, hogy elérik az egyensúlyi helyzetet, és nem emelkedik jelentősen a fertőzöttek száma.
Vágólapra másolva!

A kormány álláspontja egyértelmű: a magyar emberek munkahelyét meg kell védeni, ez a gazdasági akcióterv egyik kiemelt eleme is – mondta el Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztatóján.

– fogalmazott a miniszterhelyettes.

Így működik a bértámogatás

A bértámogatási program keretében a munkáltató vállalja, hogy nem szünteti meg a munkavállaló munkaviszonyát, a munkavállaló pedig munkát végez és rendelkezésre áll.

– mondta. Ez a támogatás több százezer családnak segít, és cégek tömegének biztosítja a túlélést.

Aki a járvány okozta válság miatt elveszíti a munkahelyét, az legkésőbb három hónap múlva újra dolgozni tud, ebben segíti az állam a cégeket – összegezte Schanda Tamás.

Nincs ugrásszerű növekedés a hazai fertőzések számában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egyenletes a növekedése a járványgörbének

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: 2649 fertőzött beteg van ma Magyarországon. 291 főre emelkedett a meghaltak száma, 516-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

– mondta a tisztifőorvos. Hozzátette: 976 beteget ápolnak kórházban, 49 beteg pedig lélegeztetőgépen van és 67 172 mintavétel történt.

– tájékoztatott Müller Cecília. Figyelni kell a zárt közösségekre, szociális intézményekre, kórházakra, melyeken belül a terjedést meg kell akadályozni! A területi terjedés Budapesten a legnagyobb, a többi megyében a zárt közösségek okozzák a problémát, itt kell a legnagyobb értékű beavatkozást eszközölni.

Müller Cecília elmondta, hazánkban is vannak kutatások azzal kapcsolatban, hogy milyen a lakosság átfertőzöttsége, hogy ezzel készüljünk, ha lesz a vírusnak második hulláma. Ha lesz védőoltás, akkor lényegesen könnyebb helyzetbe kerülünk, hiszen azzal kialakítható a nyájimmunitás, és kiküszöbölhetők a súlyos szövődmények – hangsúlyozta.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a tesztek területén is nyílnak folyamatosan új lehetőségek. Minden labor és minden tesztvizsgálat másra jó.

A WHO egy újabb tesztről számolt be, ami a vírus kimutatására törekszik.

Vádemelések rémhírterjesztés miatt

Lakatos Tibor rendőrezredes azt mondta,

A Magyar Közlönyben már megjelent a kormányrendelet, amely szerint azoknak a polgármestereknek, akik szünetet rendeltek el az óvodákban és bölcsődékben, ügyeletet kell biztosítaniuk, ahol egyszerre öt gyermeket lehet elhelyezni – ismertette. Az elmúlt 24 órában három rémhírterjesztés miatt indult eljárás, a Nemzeti Nyomozóiroda vádemelést is tett.

Kérdésre válaszolva, mely szerint sok embert látni az utcán orvosi maszkban, Müller Cecília elmondta, hogy az az egészségügyi személyzet részére lett kialakítva.

– mondta a tisztifőorvos. Kiemelte: az utcára textilmaszk ajánlott, ami fertőtlenítő mosás után újra felhasználható.