Több mint százágyas új részleget alakítottak ki a betegek ellátására a Szeged Tudományegyetemen

koronavírus, Szegedi Tudományegyetem
Vágólapra másolva!
A Szegedi Tudományegyetem járványügyi tervében meghatározott mintegy 1100 betegágy kialakításának újabb fázisaként 118 ágyat helyeztek el az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont területén - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. 
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint veszélyhelyzeti protokoll alapján az SZTE-n 1093, koronavírusos betegek ellátására alkalmas ágyat kell felszabadítania,

melyből 364-nek lélegeztetésre is alkalmasnak kell lennie.

Ehhez Szabó Gábor, a lézerközpont vezetője felajánlotta az intézet két, összesen 1400 négyzetméteres csarnokát, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy biztosítsák a fertőzött betegek ellátását, hiszen a speciális szűrőberendezésekkel negatív légnyomás hozható létre, így kizárható a vírus kijutása az intézményből. Az ellátóhelyen összesen 118 ágyat helyeztek el, melyekhez kiépítették az oxigéncsatlakozást.

Munkálatok Szegeden Forrás: Szegedi Tudományegyetem

A kórtermekben kizárólag kritikus állapotú páciensek ellátása történne,

addig, amíg az intenzív lélegeztetési igény fennáll.

A kihelyezett járványügyi ellátóhely működéséhez szükség van kiegészítő létesítményekre is, ahol az egészségügyi dolgozók fertőtleníthetik magukat, átöltözhetnek.

Ennek biztosítására egy csaknem húsz konténerből álló, berendezett komplexumot épít az SZTE a lézerközpont közvetlen közelébe.

Ágyak az ideiglenes kórházban Forrás: Szegedi Tudományegyetem

A mobil elemekből álló kiszolgálóhelyiségek telepítésének előkészítő munkájára - az egyetem kórházparancsnokának közreműködésével - a Magyar Honvédséget kérték fel. Az előkészületi munkákban a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái nyújtottak segítséget.