Vitézy: Karácsony semmilyen egyeztetést nem folytatott a sebességhatár-csökkentésről

koronavírus, járvány, vírus, Budapest, maszk, BKK, tömegközlekedés, idős ember, Nyugati pályaudvar, villamos, megálló
Vágólapra másolva!
Meglepődtek a javaslaton, hiszen azt nem mutatták be a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának - a budapesti városvezetés és a kormány közötti párbeszéd legfontosabb színterének - ülésén - mondta Vitézy Dávid Karácsony azon javaslatáról, miszerint csökkentenék a budapesti utakon a sebességhatárt.
Vágólapra másolva!

- mondta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. A javaslat értelmében 2021-től bevezetnék a 70 kilométer/órás sebességhatárok megszüntetését a budapesti gyorsforgalmi és autópálya-bevezető utakon, az összes többi fővárosi közúton és utcán pedig egységesen 30 kilométer/óra lenne a legnagyobb megengedett sebesség. Az előterjesztést várhatóan szerdán fogadja el Karácsony Gergely főpolgármester.

Jelentősen csökkentené Karácsony a sebességhatárokat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Vitézy Dávid erre reagálva elmondta,

Hozzátette, az egy nagyon helyes cél, bár nem újdonság, hogy a sebességet csökkentve tegyék biztonságosabbá Budapestet; a legtöbb lakóövezetben már most is csak 30 kilométer/órával lehet közlekedni, s egyéb korlátozásokat is bevezettek. Szerinte a kerületeket bevonva, utcáról utcára kell dönteni a kérdésben, s nem "fűnyíróelv"-szerűen egységesen bevezetni a korlátozást.

"Azt a célt kell kitűzni, hogy Budapesten kevesebben haljanak meg az utakon, mert e téren nagyon rosszul állunk az európai fővárosokkal való összehasonlításban" - fogalmazott Vitézy Dávid, hozzátéve, hogy

bizonyos utakon a 70-ről 50 kilométer/órára való visszalépés túlzás lenne.

A vezérigazgató szerint hiba volt az is, hogy a városvezetés nem magyarázta el az embereknek, hogy miről szól a javaslat, és nem folytatott le semmilyen egyeztetést a kérdésben.