Több mint kétszázzal ment egy autós a 4-es úton

gyorshajtás
Vágólapra másolva!
A közlekedési balesetek egyik legfőbb oka a gyorshajtás, ezért a rendőrök folyamatosan ellenőrzik az autósok sebességét, hogy megelőzzék a baleseteket.
Vágólapra másolva!

Április 25-én a hajdúhadházi rendőrök tíz óra alatt, összesen 250 gyorshajtóról készítettek drága fotókat. Volt, aki

a 4-es főúton 209 km/órával száguldott, ez több mint duplája a megengedett sebességnek.

A sofőr a szabályok szerint ezen az úton 90 km/órával mehetett volna.

Forrás: police.hu

Olyan esettel is találkoztak a rendőrök áprilisban, amikor

ugyanaz a sofőr egy nap alatt négyszer lépte túl a sebességhatárt ugyanazon az útszakaszon.

A rendőrség célja az ellenőrzésekkel nem az, hogy bírságokat szabjanak ki, hanem az, hogy az életveszélyes helyzeteket és baleseteket megelőzzék és az, hogy kiszűrjék a szabálytalankodókat a közlekedésből. Honlapjukon az olvasható, hogy az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a legtöbbet a sofőrök tehetnek azzal, hogy betartják a közlekedés szabályait és odafigyelnek egymásra.