Eddigi legeredményesebb évét zárta a Gránit Bank Zrt. Hegedüs Éva, a bank elnök-vezérigazgatója az előző évhez képest 16 százalékkal bővülő 1,425 milliárd forint adózás előtti eredményről és közel 400 milliárd forint mérlegfőösszegről számolt be a részvényeseknek április 30-án – a pandémiás helyzetre való tekintettel – videokonferencia keretében megtartott közgyűlésen. A Gránit Bank immár a hatodik nyereséges üzleti évét zárta, és a részvényesek az idén sem fizettek osztalékot, az adózás utáni eredményt az eredménytartalékba helyezték a növekedés maximalizálása érdekében – hívja rá fel a figyelmet sajtóközleményében a bank.

A tavalyi évet 398 milliárd forint mérlegfőösszeggel, több, mint 14,5 milliárd forint saját tőkével zárta a Gránit Bank, adózás előtti nyeresége 16 százalékkal 1,425 milliárd forintra nőtt, így a bank 2014 óta immár hatodik üzleti évét zárja folyamatosan növekvő eredménnyel.  Miután a nemzetközi tapasztalatok szerint a pénzintézeteknél 6-8 év szükséges az indulást követően a nyereséges működéshez, kiemelkedőnek számít, hogy a Gránit Bank már a negyedik teljes üzleti évtől – a kiváló minőségű portfoliónak és a költséghatékony digitális üzleti modellnek köszönhetően - nyereséget termel. 

A bank teljes eszközportfóliója (összes ügyfelekkel szembeni követelése) az év végén megközelítette a 200 milliárd forintot, amely 22 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, és az indulás óta 86 százalékos éves átlagos növekedést jelent.  A bank konzervatív hitelezési gyakorlatát a portfólió kiváló minősége, 99,96 százalék problémamentes, a magas fedezettség és az 50 százalék körüli hitel-betét arány jelzi. A Gránit Bank működésének 10 éve alatt mérlegfőösszegét éves átlagban 52 százalékkal növelte, a kezelt számlák száma jelenleg meghaladja a 62 ezret. A működési költség mérlegfőösszeghez viszonyított aránya 0,9 százalék, amely több mint kétszer magasabb költséghatékonysági előnyt biztosít a Gránit Banknak a bankszektor átlagához képest. 

2019 folyamán is folyamatosan nőtt a teljes egészében digitális csatornán (online, videós azonosítással) nyitott lakossági számlák aránya, amely az utóbbi időszakban már elérte a 90 százalékos arányt is.

„A bank eredményei igazolják a 10 évvel ezelőtti alapításkor elhatározott digitális banki stratégia helyességét, amely a jelenlegi nehéz helyzetben is kiválóan vizsgázik. Legfontosabb alapelvünk továbbra is a részvényesi érték növelése úgy, hogy az hosszú távon fenntartható üzleti és eredménynövekedéssel valósuljon meg. Ügyfélkörünk bővítését pedig változatlanul az online és mobilbankolás kényelmét és biztonságát nyújtó egyedi innovációkra alapozzuk" – emelte ki a közgyűlésen Hegedüs Éva, elnök-vezérigazgató.

Az ügyfélszám ütemes növekedésében szerepet játszik, hogy a bank 2019-ben is több, a digitális bankolást segítő újdonsággal jelentkezett, mint a babaváró kölcsön online igénylése, valamint az értékpapírszámla-nyitás és az állampapírokra adott vételi és eladási megbízások lebonyolítása videóbanki csatornán keresztül. Ezen túl az androidos telefonon már 2016 óta elérhető mobilfizetés (Gránit Pay) mellett a múlt év júliusától iPhone-on (Apple Pay) is biztosítja ügyfelei részére a mobilfizetési megoldást. 

Az innovációk sora 2020 elején is folytatódott az Azonnali Fizetési Rendszerhez kapcsolódó fizetési kérelem szolgáltatás bevezetésével és az NHP Hitel Hajrá online igénylési lehetőségének megteremtésével.

Hegedüs Éva szerint fordulóponthoz érkeztünk, a vírus okozta sajnálatos helyzet és a hazai digitális kultúra terjedése felgyorsítja a pénzügyi szolgáltatások digitalizációját, amelyben a bank élen kíván járni ebben az évben is. 

A hazai magántulajdonban lévő Gránit Bank eddigi fejlődésének és innovációinak szakmai elismerését jelzi, hogy 2019-ben két első helyezést ért el a Mastercard - év bankja versenyen az év leginnovatívabb bankja és az év prémium banki szolgáltatása kategóriában,  valamint további négy kategóriában dobogós helyen végzett.

A Gránit Bank az elmúlt évben a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett versenyen elnyerte „Az év Zöld Pénzügyi Innovátora" díjat. Tavaly negyedszer kapta meg a Magyar Brands minősítést is innovatív márka kategóriában. 

A részvényesek a közgyűlésen idén is egyhangúan döntöttek arról, hogy a megtermelt nyereségből nem fizetnek osztalékot, azt a bank további növekedése érdekében az eredménytartalékba helyezték.  A tulajdonosok aktualizálták a Gránit Bank hosszú távú üzleti stratégiáját, amely továbbra is a digitális innovációkon és a konzervatív hitelezésen alapul.

A stratégia tárgyalása kapcsán a bank elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta a közgyűlésen, hogy a jövőbe senki sem lát, de mint ahogy az elmúlt 10 esztendőben minden évben sikerült túlteljesíteni a stratégiában megfogalmazott kulcs pénzügyi mutatókat, ígéri, hogy a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy ez a trend változatlan maradjon - áll a közleményben.