Saját elemzője szerint is propagandalappá züllesztette Pikó a helyi újságot

Vágólapra másolva!
Független, objektív lap helyett vállalhatatlan Pikó-propaganda, egyszerű szennylap lett a Józsefváros újság a Mérték Médiaelemző Műhely elemzése szerint - erre hívja fel a figyelmet a ferencjozsef.blog.hu bejegyzése. Ez azért is érdekes, mert a Mérték Médiaelemző közismerten baloldali kötődésű, de úgy tűnik, ők is vállalhatatlannak tartják azt, amit Pikóék művelnek.
Vágólapra másolva!

"A magát a TASZ, a Helsinki Bizottság és más szélsőbaloldali szervezetek partnereként feltüntető Mérték Médiaelemző Műhely elemzése is világosan rámutat, hogy Pikó propagandája még a baloldal számára is vállalhatatlan. Bár jócskán tompítva fogalmazták meg, hogy a lap kiugróan aránytalan és elfogult, egyértelműen látszik, hogy ez már nekik is sok" - írják a bejegyzésben.

A cikk hozzáteszi, a választást követő tíz lapszámot megvizsgálva, az elemzésben megállapították, hogy

a polgármester és emberei kiemelten nagy teret kaptak a lapban.

Az újságírói elfogultságot mutatja, hogy a jelenlegi városvezetést pozitív, míg az előzőt negatív kontextusban jelenti meg. Ugyanez igaz a kerületen túlmutató kérdésekre is. Karácsony Gergelyről ódákat zengtek, míg Orbán Viktort és a kormányt rendre ócsárolták - írják.

Cenzúrázták a fideszes képviselővel készült interjút

Az elemzés szerint arra is volt példa, hogy

Emiatt a helyi Fidesz bojkottálta a lapot, hiszen nem látták értelmét megszólalni egy olyan újságban, amely az interjúkat – példátlan módon – átírja a saját szája íze szerint.

Pikó András, a Klubrádió műsorvezetője az Eötvös Károly Intézet Legyen köztársaság! című fesztiválján a Gödör Klubban 2015. március 14-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A legfrissebb számban a médiaelemző kritikáit látva, a főszerkesztő a lap alján eldugva bocsánatot kért.