SMS-eken bukott le a dávodi gyilkos

letartóztatták a dávidi gyilkosság gyanúsítottját
Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron egy dávodi férfi eltűnése miatt kezdett nyomozni a rendőrség. Később azonban kiderült, hogy a férfi nem eltűnt, hanem egy vita után meggyilkolta az élettársa és elásta a kertben. Most kiderült, hogy a gyilkos SMS-ekkel bukott le, a sok helyesírási hiba gyanús lett egy rendőrnek.
Vágólapra másolva!

Aladics Balázs főtörzsőrmesternek július 24-én a település polgármestere mondta el, hogy az egyik helyi férfit két hete nem látta senki. A rendőr kiment a házhoz, ahol csak a férfi élettársa volt otthon. A nő elmondta, hogy a férfi Németországba ment dolgozni, ezt két üzenettel próbálta bizonyítani a telefonján. Ezek után körbevezette a házban, ahol a rendőr nem talált semmi gyanúsat.

– mondta Aladics Balázs a police.hun.

Forrás: Hraskó István/Baon.hu

A nő azzal védekezett, hogy nincs csatornarendszer a házban, és az éjjeliedény tartalmát öntik oda majd elássák.

Sok a helyesírási hiba

A rendőrnek először az SMS üzenetek lettek gyanúsak. A nő azt mondta, hogy jó a kapcsolata a férfival, hogy ezt megerősítse kézzel írt szerelmes leveleket is mutatott a rendőrsnek.

A levelekben nem volt helyesírási hiba, az SMS-ek viszont tele voltak velük, ráadásul többnyire arról szóltak, hogy a férfi jól van, ne keresse senki, még telefonon sem.

Ezen kívül mindkét üzenetet hajnalban küldték, a nő pedig nem válaszolt rájuk.

Az ásás nyom azért volt gyanús, mert nem volt friss, ha pedig tényleg arra használták volna, amit a nő mondott, akkor annak kellett volna lennie. A rendőr később visszament a házhoz, és megkérte a nőt, hogy nézhesse meg újra a kertet.

A házigazda ekkor már nem volt túl együttműködő. A rendőr kért egy ásót, de csak kapát kapott.

Elkezdte feltárni a felásott részt.

Forrás: Hraskó István/Baon.hu

"Négy-öt kapavágás után a szerszám egy kötélbe akadt. Megfogtam, húzni kezdtem, és egy rákötött csontdarabot rántottam ki a föld alól.

A csont nyomán borzalmas, oszló szag áradt szét, ekkor szinte már biztos voltam abban, hogy valami nagyon nem normális dologra bukkantam

– emlékezik vissza főtörzsőrmester.

A rendőr ekkor erősítést hívott, a szakértő pedig megerősítette, hogy egy holttestet ástak el a kertben. Figyelemmel tartotta az akkorra már gyanúsított élettársat, T.-né H. Erzsébet Tündét. A nő lassan megtört és beismerő vallomást tett.

Veszekedtek a férfival, majd egy bottal fejbe vágta. A vérző fejsebre ráhúzott egy műanyag zacskót, a testet valamiféle savas anyaggal leöntötte majd elásta.

Gyilkosság miatt indítottak ellene eljárást, amit április 7-én befejeztek, az ügy iratait pedig elküldték az ügyészségnek. A gyilkos jelenleg letartóztatásban van.