A lakosság közel kétharmada szerint szükségtelen a jelentős sebességcsökkentés a fővárosban

Koronavírus, vírus, maszk, arcmaszk, védőmaszk, Budapest, tömeg, sok ember, forgalom, nagy forgalom
Vágólapra másolva!
A héten a koronavírus-járvány elleni védekezés mellett Budapest forgalomcsillapításának terve határozta meg a közbeszédet, jelentős vitát kiváltva mind társadalmi, mind politikai szinten. A témával kapcsolatos közéleti vitában leghangsúlyosabban két vélemény jelent meg egymással szemben. A terveket támogatók szerint szükséges a jelentős sebességcsökkentés, mert ezáltal megelőzhetők a súlyos közúti balesetek, a kritikát megfogalmazók a növekvő forgalmi dugókat és a légszennyezést emelték ki. A Századvég közvélemény-kutatása az ügy ismertségét és támogatottságát vizsgálta a felnőtt magyar lakosság körében.  
Vágólapra másolva!

Az eredmények alapján látható, hogy az április 27-i első hírek után rövid idő alatt rendkívüli érdeklődést váltott ki az ügy: országos szinten a lakosság 78 százaléka, illetve a fővárosiak 93 százaléka hallott arról, hogy Karácsony Gergely javaslatára Budapesten jelentős forgalomcsillapítást és sebességcsökkentést terveznek a közúti közlekedésben.

Kijelenthető, hogy a főváros vezetésének sebességcsökkentési terve nem találkozik a társadalom többségének akaratával sem országos, sem budapesti szinten. A megkérdezettek alig több mint negyede (28 százaléka) vélekedett úgy, hogy szükség van a sebességhatárok jelentős csökkentésére, mert ezáltal megelőzhetők a súlyos közúti balesetek, ezzel szemben

közel kétharmaduk (65 százalékuk) szerint nincs szükség rá, mert forgalmi dugókat okoz és növeli a légszennyezést.

A budapestiek esetében az elutasítottság az országos átlag felett alakul: 68 százalékuk fogalmazott meg elutasító, és csupán 23 százalékuk támogató véleményt.

Forrás: Századvég

Politikai hovatartozás szempontjából ugyan láthatóak eltérések a bal-jobboldali tengely mentén, de még a magukat baloldalinak vallók körében is több mint másfélszer annyian (54 százalék) tartják szükségtelennek a sebességcsökkentést, mint szükségesnek (35 százalék). A középen állók esetében az ellenzők aránya 60 százalék, a támogatóké 34 százalék, a magukat jobboldalinak definiálók körében ezek az arányok 76 százalék és 19 százalék.

Még érdekesebb képet kapunk, ha a főpolgármesterrel szimpatizálók véleményét vizsgáljuk meg a kérdésben. A Karácsony Gergelyről kedvező véleményt formálók körében is egyértelműen negatív a forgalomcsillapítási terv fogadtatása, 50 százalékuk szerint szükségtelen, és 42 százalékuk szerint szükséges a változtatások bevezetése.