Ezt tudjuk eddig Szilágyi István drámai meggyilkolásáról

Szilágyi István MŰVÉSZET filmforgatás SZEMÉLY Közéleti személyiség foglalkozása színész FOTÓ KÉPKIVÁGÁS arckép, portré
Budapest, 2010. május 19. A Gondnok szerepét alakító Szilágyi István játszik a Gézengúzok című, a Duna TV és Next Station Production által készülő új 11 részes ifjúsági tévéfilmsorozat forgatásán Budapesten, a XI. kerületi Mezőkövesd utcában. A sorozat egy középiskola hétköznapjait mutatja be. A diákok között Barátok közt-szereplők és korábbi Megasztár-döntősök is feltűnnek, a negyedik széria győztese, Király Viktor pedig tanárt alakít. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Vasárnap reggel egy kalapáccsal agyonverte a 82 éves színészt, Szilágyi Istvánt a fia. Szilágyi István, a Vígszínház, a MAFILM és a győri Nemzeti Színház egykori színésze, akit sokan a Keménykalap és krumpliorr egyik szereplőjeként, Lópici Gáspárként ismertek meg, régóta beteg volt, és már nem szerepelt. Az Origo járt a tragédia helyszínén is, ahol megtudta, hogy a gyilkosság előtt nem sokkal félelmetesen viselkedett a 49 éves Péter fia. Őt korábban már elítélték azért, mert megverte édesapját. Szilágyi István 82 éves volt. 
Vágólapra másolva!

Szilágyi István 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött, később tagja volt a Vidám Színpadnak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, de játszott a Mafilm társulatban és a Vígszínházban is. Többek között A vágy villamosában, a Rómeó és Júliában és több Csehov-darabban is játszott, az emberek többsége mégis talán a filmszerepeiért szerette meg igazán. Generációk nőttek fel felejthetetlen alakításain, többek között szerepelt a Régi idők focijában, a Keménykalap és krumpliorrban, a Borsban, az Égigérő fűben, az Indul a bakterházban, a Pogány Madonnában, a Legényanyában és még számtalan filmben, illetve sorozatban.

Az egyik utolsó alakítása a Kossuthkifli című tévésorozatban volt.

Évekig ő volt az arca a Lottó-reklámoknak is.

Szilágyi István színművész, a Lottó reklámembere az akkor megnyerhető összeggel a trezorban 1996-ban. Forrás: MTI/T. Asztalos Zoltán

A színészi pályát egy trombózis miatt kellett otthagynia. Erről a Rákosmente TV-nek adott egyik utolsó interjújában mesélt. 2015 körül náthás volt, köhögött, elment az orvoshoz. „A gyógyszernek, amit kaptam, a trombózis is a mellékhatásai közt volt, elolvastam.

– emlékezett.

Három éve nagyon megverte a fia, de ő megbocsájtott

2017 nyarán mindenki megdöbbent, amikor súlyos sérülésekkel kórházba került az idős színész. Kiderült, hogy

a fia verte meg úgy, hogy több bordája is eltört.

A bíróságon azt mondta, hogy baleset volt, csak ráesett a tűzifára. Hiszen védte saját fiát. Az orvosszakértő megállapította, hogy a sérülései nem keletkezhettek ilyen balesettől. A fia végül 2018-ban két év börtönt kapott, három évre felfüggesztve. A bíró akkor azt mondta, hogy azért engedi haza szüleihez a férfit, mert az ítélet visszatartja majd attól, hogy szüleire kezet emeljen.

Szilágyi István megbocsájtott fiának, azt mondta, hogy mégiscsak az ő gyereke.

Szilágyi István színművész a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én. Forrás: MTI/Soós Lajos

– nyilatkozta akkor.

A felesége sokkos állapotban rohant át a kisboltba

Vasárnap reggel a színész felesége átrohant a közeli kisboltba, és sokkos állapotban azt hajtogatta, hogy hívjatok rendőrt, Péter megöli az apját - írta a Blikk.

"Évek óta hatalmas problémák vannak a családnál, sokan, többek közt mi is próbáltunk már segíteni nekik, de a helyzet sosem változott.

Azonnal hívtuk a mentőt és a rendőröket, később tudtuk meg, hogy

a fia egy kalapáccsal ütötte, ahol érte.

Szegény Jolika néni a rendőrök kiérkezéséig itt volt velünk, meg se tudott szólalni a sokktól - mondta a szomszédos kisbolt eladója az újságnak.

Helyszínelők dolgoznak a XVII. kerületi X. utcában, a meggyilkolt színész házánál. Fotó: Polyák Attila - Origo

A kiérkező rendőrök elvitték a szüleivel élő, korábban operatőrként dolgozó férfit és a színész feleségét is kihallgatásra. A férfit később emberölés megalapozott gyanújával őrizetbe vették.

Tervei voltak Szilágyi Istvánnak

A Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója is ott volt a színész házánál a helyszíneléskor. Azt mondta, hogy odabent minden tiszta vér volt. Ő is azt mondta, hogy úgy tudja, hogy kalapáccsal verték agyon a színészt, ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.

Baricz Dezső az Origónak elmesélte, hogy hetekig járt az idős Szilágyi házaspárhoz segíteni, utoljára pénteken volt ott. Beszélgetett velük, ebédet vitt nekik, és ha kellett, ki is takarított, így próbált meg könnyíteni az életükön.

Terveik voltak, gyűjtésbe is kezdtek a ház felújítására.

A férfi, amint értesült a tragédiáról, azonnal az elhanyagolt házhoz sietett, a rendőrök már ott voltak ekkor. Azt mondta, nem lepődött meg a tragédián.

Baricz Dezső az utolsó sétájukkal emlékezett a színészre. Arról beszéltek, hogy a járvány után elmennek együtt Visegrádra.

Nemcsak apját, anyját is verte

Az Origónak azt mondta Baricz Dezső, hogy a színész fia, a 49 éves Péter nemcsak apját, anyját is verte. Két-három hete olyan képek jelentek meg a közösségi hálón, ahol

a házaspár mindkét tagján verés nyomait lehetett látni.

A programigazgató személyesen is látta ezeket a foltokat. Amikor megkérdezte, mi történt, azt mondták, elestek.

"Ilyen nincs, hogy egyszerre mind a ketten elesnek, és tiszta kék-zöld foltok vannak az arcukon. Miután elment otthonról a fiuk,

A művész úr kikelt magából, és azt mondta, hogy engem nem ütött meg, én elestem és kész, hogy te mit mondasz, az a te dolgod. Úgyhogy el is ismerték, meg nem is"

Szilágyi István színész a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Baricz Dezső hirtelen haragú, agresszív embernek ismerte meg Pétert, pedig részegnek még nem látta. A férfi köztudottan sokat ivott. Csütörtökön ő is megrettent a férfitól.

„Beszélgettünk sok mindenről. Péter is mesélt egy történtet. Egyszer csak a művész úr azt mondja, hogy na, és mi a vége a történetnek, mert arra várunk. Kérdeztem én is, hogy mi a vége. Abban a pillanatban a fia kikelt magából, nagyon ingerült lett. Péter fölállt, és azt mondta, most kimegyek, mert epilepsziás rohamaim jönnek.

Kimegyek, mert ha nem, vér fog folyni."

Helyszínelők dolgoznak, miközben rendőrök biztosítják a tetthelyet. Fotó: Polyák Attila - Origo

"Kiment a szobából. Én még behívtam a kétméteres, önkéntes kollégámat, aki kint telefonált az udvaron. Behívtam, hogy figyelj, gyere már be, mert itt nem lehet tudni, hogy mi lesz. Péter kiment. Ott volt vagy tíz percig.

Akkor nem történt semmi, de amikor kimondta, hogy kimegyek, mert epilepsziás rohamaim jönnek, úgy eltorzult Péter arca, hogy elkezdtem félni tőle"

Baricz Dezső azt mondta, hogy azért nem jelezte ezt a rendőröknek, mert nem akart beleavatkozni a család életébe. (Azt nem tudni, hogy valóban epilepsziás volt, vagy egyszerűen így hívta a fiú saját dührohamait.)

Szilágyi István színész holttestét hozzák ki a házból. Fotó: Polyák Attila - Origo

A rendőrség hivatalos közleménye szerint 2020. május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazza apját.

A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a 49 éves férfival az emberölés bűntett megalapozott gyanúját közölték, majd

őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.