A legfontosabb a munkahelyek védelme

koronavírus, vírus, Budapest, járvány, üres terasz, vendéglátás, étterem, zárt üzlet
Vágólapra másolva!
A legfontosabb a munkahelyek védelme - hangsúlyozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba kifejtette, hogy a koronavírussal együtt a káros gazdasági hatások is megjelentek Magyarországon. Ezek mérséklésében a legfontosabb a munkahelyek védelme. Ezt szolgálják az adócsökkentések, a bértámogatás, és ezt szolgálja majd az a célzott támogatási program, amelyet a leginkább bajban lévő szektoroknak nyújtanak.

Külön kitért a bértámogatásra, amelyet a leállással küszködő cégek vehetnek igénybe.

Ha munkaidő-csökkentésre kerül sor, akkor a kieső bér 70 százalékát az állam átvállalja.

Erre már több mint 100 cég jelentkezett, amelyek vállalták, hogy 30 ezer munkahelyet megtartanak - közölte az államtitkár.

Vendéglátó egység üres terasza (illusztráció) Fotó: Csudai Sándor - Origo

Dömötör Csaba a hétfőn életbe lépett változásokkal kapcsolatban kiemelte:

a kormány mindig az egészségügyi szakemberekkel közösen és az operatív törzzsel egyetértésben hozza meg döntéseit.

A gazdasági szempontok is fontosak, de az emberi élet mindig elsőbbséget élvez - szögezte le.

Emlékeztetett, hogy Magyarországon a fertőzések több mint 60 százaléka Budapestre és Pest megyére koncentrálódik, ezért szükséges, hogy ott megmaradjon a kijárási korlátozás. Vidéken megnyithatnak a kávézók, éttermek, fürdők strandok, a boltok 3 óra után is tovább nyitva lehetnek,

de vidéken is maszkot kell viselni az üzletekben és távolságot kell tartani

- közölte.

Dömötör Csaba kérdésre válaszolva azt is elmondta: tudomásuk szerint fennakadás nélkül zajlottak a hétfői érettségik.