Századvég: A társadalom döntő része támogatta az érettségi megtartását

érettségi 2020, hétfő, első nap, koronavírus, diákok, maszk, arcmaszk, tanár, diák, kesztyű, védőfelszerelés, Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
Vágólapra másolva!
A Századvég két kutatást is végzett az érettségi megtartásának ügyében, az első esetében a megkérdezettek 80 százaléka, a másodiknál pedig 73 százalék - vagyis a társadalom döntő része - támogatta az írásbeli vizsga megtartását - mondta Nagy Zoltán, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. oktatási üzletágvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!
Érkeznek a diákok a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumhoz Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az üzletágvezető elmondta,

a kérdésre adott válaszok pártpolitikától függetlenek voltak, vagyis mindegy, hogy ki hova szavaz, alapvetően támogatták az érettségi megtartását a válaszadók.

Érettségiző a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban Fotó: Koncz Márton - Origo

Hangsúlyozta, Magyarországon az érettséginek két nagyon fontos funkciója van:

  1. az egyik, hogy lezárja a középiskolai tanulmányokat, ráadásul összehasonlítható formában, hiszen minden diák ugyanabból tesz vizsgát,
  2. a másik, hogy felsőoktatási felvételiként is funkcionál.

"Ez nem minden országban van így. Amelyik országban elhalasztották az érettségit, ott később tartanak felvételit. A közép-európai régió nagy részében egyébként megtartják a vizsgát" - fűzte hozzá Nagy Zoltán.