A kormány félidőben: Tíz év után is kimagasló a kormánypártok támogatottsága, de küzdelmes két év várható 2022-ig

1. ábra, Századvég
1. ábra A kormánypártok összesített támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében (Medián)
Vágólapra másolva!
2020. április 25‐én volt az első jobboldali kétharmados választási győzelem tizedik évfordulója. Ráadásul ezekben a hetekben van a 2018‐2022‐es törvényhozási ciklus félideje, valamint az első szabadon választott parlament megalakulásának harmincadik évfordulója is. Ezért az Alapjogokért Központ összehasonlító kutatást készített arról, hogyan álltak az elmúlt három évtizedben a négyéves kormányzati ciklusok „felezőidejében" a különböző kormánypártok.
Vágólapra másolva!

Ezek alapján látható, hogy a Fidesz‐KDNP az elmúlt évtizedben stabilan őrizte népszerűségét, 2006 ősze óta minden országos szintű választást megnyert, és 2020‐ban is rekordmértékű, a biztos szavazó pártválasztók körében 50% körüli a támogatottsága. A népszerűség nemcsak a stabil és egységes szavazóbázisnak, hanem a 2010‐es éveket követő sikeres válságkezelésnek, a rendszerváltás utáni legdinamikusabb és több pilléren nyugvó gazdasági fejlődésnek köszönhető. Így részben nem okoz meglepetést, hogy az egymást követő harmadik kormányzati ciklus félidejében a kormánypártok népszerűsége a 2010‐es választási eredményhez közeli értéket mutat.

Azonban azt is látni kell, hogy a következő két év rendkívüli nehézségeket állíthat a kormányzó erők elé, hiszen a koronavírus miatt kialakulni látszó globális gazdasági válság súlyos kihívás elé állítja valamennyi érintett országot. Ebből fakadóan előrevetíthető, hogy a 2020‐2022 közötti évek a válságkezelésről (is) fog szólni. Ebben helyzetben azonban segíteni fogja a kormányt az elmúlt évtized kormányzati, különösen a gazdasági válságkezelés során szerzett tapasztalata, valamint az a tény, hogy az elmúlt tíz év fegyelmezett gazdaság‐ és költségvetési politikájának köszönhetően Magyarország a 2008‐2010‐es állapotához képest sokkal jobb gazdasági állapotban foghat neki a „kárenyhítéshez”. Ha úgy vesszük, az elmúlt évtized sikeres kormányzásának ez az egyik legfontosabb eredménye, egyben fegyverténye, amire a kormány nemcsak a válságkezelés során, hanem végső soron 2022‐ben is támaszkodhat. A kormánypártok tehát jó kiindulópontból tekinthetnek félidőben a következő választásra, de természetesen érvényes a régi szabály: egy politikai erőnek nem a közvélemény‐kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyernie.

A kutatás főbb megállapításai:

  • 2020 tavaszán van a jelenlegi kormányzati ciklus „felezőideje”, a 2010‐es kétharmados Fidesz‐KDNP győzelem tizedik, valamint az első szabadon választott Országgyűlés harmincadik évfordulója is.
  • 1990‐től 2016‐ig a mindenkori kormánypártok félidős „átlagtámogatottsága” 39%.
  • A Fidesz‐KDNP 2006 júniusa óta vezeti a közvélemény‐kutatásokat, „félidőben” 2004 óta nem volt 40% alatt.
  • A Fidesz‐KDNP félidős teljesítménye 2010 óta átlag feletti, 2020‐ban 50% körüli a biztos szavazó pártválasztások körében.
  • Az elmúlt tíz évben mindig a ciklusfelező volt a „nehéz gazdasági év”.
  • A járványhelyzet okozta gazdasági nehézségek miatt intenzív két év jöhet a választásokig.
  • A félidős rekordnépszerűség csak kiindulópont, de nem garancia 2022‐re.

2020. április 25‐én volt a 2010‐es országgyűlési választás második fordulójának tizedik évfordulója. Ez egyben a mostani parlamenti ciklus felezőideje, amely mérföldkövet érdemes az első szabad választás óta eltelt három évtized távlatában is értelmezni. Éppen ezért érdemes megnézni, hogy is álltak „félidőtájt” a rendszerváltás utáni magyar kormánypártok. Összességében elmondható, hogy a 1990‐től 2016‐ig a félidős „átlagtámogatottság” 39 százalék. Ehhez érdemes viszonyítani azt a tényt, hogy a jobboldali pártszövetséget félidőben 2004 óta nem mérték 40 százalék alatt, és a Fidesz‐KDNP mint kormánypárt félidős népszerűsége az elmúlt évtizedben is átlag feletti volt. A kormányzás eddigi ciklusaiban visszatérő érdekesség, hogy mindig a ciklusfelező esztendeje volt a nehéz gazdasági év. A rekordmértékű támogatottság ellenére rögtön írásunk elején érdemes leszögezni, hogy a járványhelyzet miatt kibontakozni látszó rossz világgazdasági környezet miatt intenzív két év, továbbá rengeteg kormányzati munka vár a jobboldalra a választásokig.

Visszatekintve, 1996‐tól 2008‐ig egyfajta „sorminta” látszott érvényesülni a magyar politikában. Mégpedig az, hogy a vezető kormánypártok a négyéves ciklusok elejének fellendülése után gyengülni kezdenek a kutatásokban, majd a parlamenti választásokat követő második évben érik el mélypontjukat, végül megkezdik a ciklus második felében jellemző erősödésüket. Ez a trend általában érvényesülni szokott a nagyobb hagyományokkal bíró politikai rendszerekben is, de a Fidesz népszerűségének alakulására az elmúlt fél évtizedben inkább egyfajta unortodox logika, illetve alapvetően általában véve magas szinten stabilizálódott támogatottság volt jellemző.

A mindenkori kormánypártok erőviszonyait bemutató három évtizedes áttekintésünkben több cég, így például a Medián, a Szonda Ipsos, illetve a Századvég és a Nézőpont intézet adatait vettük alapul. Igyekeztünk a cégek ciklusfelezőhöz legközelebbi adatfelvételeit megtalálni. Ez időnként a mérések ritkaságai miatt nem teljesen pontosan sikerült, de megközelítőleg azért igen. Kisebb részben az is nehezítette az összehasonlítást, hogy a választásokat – korábban az első fordulójukat – csak 2002 óta tartják szokásosan április első hétvégéjén, 1994‐ben és 1998‐ban még májusban mentek szavazni a választópolgárok.

A kormánypártok összesített támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében (Medián) Forrás: Alapjogokért Központ

Az első szabadon választott parlament és kormány időszakában, 1992 júniusában, tehát nagyjából a ciklusfelezőnél az Magyar Demokrata Fórum (MDF) a biztos pártválasztók 17, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 7, a kormánykoalíciót 1992 februárjában pártként elhagyó Független Kisgazdapárt (FKGP) – melynek 36 képviselője végül az Antall‐kormány mögött maradt – 6 százalékos támogatottságot tudhatott maga mögött. Tehát, bár a de iure kormánypártoké csak egynegyedes, a de facto jobboldal támogatottsága közel egyharmados volt a kormányzás félidejében. Nagyjából hasonló következtetésekre jutott a Szonda Ipsos 1992 áprilisi mérése. A pártválasztók körében az MDF 12, a KDNP 7, az FKGP pedig 9 százalékon állt ebben az időben. Érdekes az összes megkérdezett körében mért támogatottság is, itt a Fidesz vezetett ekkoriban, 27 százalékkal. Az MDF és az SZDSZ 8‐8, az MSZP és az FKGP 6‐6, a KDNP pedig 4 százalékot kapott volna 1992 tavaszán a Szonda Ipsos mérése szerint. A székszakadt, és természetes vezetőjét, Antall József miniszterelnököt tragikus körülmények között elvesztő rendszerváltó jobboldal az 1994‐es választáson aztán – ha csak a ’90‐es kormánykoalíció pártjait nézzük – kerekítve 27 százalékot ért el (MDF: 12, FKGP: 8, KDNP: 7 százalék).

1996 márciusában – még Torgyán József 1996. március 14‐ei „féregirtós” beszéde előtt – a Független Kisgazdapárt volt a legerősebb politikai erő, 28 százalékkal. A biztos szavazó pártválasztók között a szocialisták 26, a szintén kormányzó szabad demokraták 13 százalékot tudhattak maguk mögött. A polgári ellenzéki pártok közül ekkor már a Fidesz‐Magyar Polgári Párt volt a legnépszerűbb (13 százalék), a KDNP 7, az MDF 5 százalékos támogatottsággal bírt. Mintegy kontrollként, megnéztük a Szonda Ipsos 1996. áprilisi kutatását, ebben a szocialisták 29, a Fidesz és a kisgazdák 17, a szabad demokraták 16, a KDNP 10, az MDF 7 százalékot kapott a pártválasztók körében. Végül 1998‐ban az MSZP és az SZDSZ 33, illetve 8 százalékot értek el a választáson.

2000 februárjában, a ciklusfelezőhöz közeledve a Mediánnál jól állt az akkoriban ellenzéki MSZP, 43 százalékkal. Mindemellett még a liberális SZDSZ‐t is 8 százalékon mérték, így a két balliberális párt a voksok abszolút többségét kaphatta volna. A Szonda Ipsos mérése szerint a szocialisták 44, a Fidesz 32, az FKGP 9, SZDSZ 6, az MDF 4, a MIÉP pedig 3 százalékot ért volna el félidőben. Megnéztük a Századvég‐Tárki adatait is, náluk 2000 áprilisában az MSZP 45‐36‐ra vezetett a biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz előtt, az FKGP 8, az SZDSZ 4 százalékon állt, az MDF támogatottságát nem tüntették fel. Bár láthatóan az akkori kormánypártok ereje sem volt elhanyagolható, ráadásul létrejött a jobboldali választási összefogás, és a ciklus végére szétforgácsolódó FKGP szavazóinak egy részét „megszerezte” a Fidesz‐MDF, de 2002‐ben ez kevés volt az ismétléshez.

A Századvég‐Tárki 2004. áprilisi mérése szerint a Fidesz 54, a szocialisták 36, az SZDSZ 6, az MDF 2 százalékon állt. A Szonda Ipsosnál ugyanebben a sorrendben 53‐37‐5‐1 volt az arány. 2004 májusában az akkori kormánypártok, a Mediánnál 38 százalékos MSZP és a 7 százalékos SZDSZ a 2002‐es eredményüknél gyengébb formában futhattak neki az első magyarországi EP‐választásoknak. Ezt a választást a májusban 51 százalékra mért Fidesz a következő hónapban – a 2003‐ban felvett Fidesz-Magyar Polgári Szövetség néven – 47 százalékos eredménnyel nyerte meg a voksok kicsit több, mint egyharmadát szerző MSZP előtt. A szocialisták 2004 nyarán kormányfőt váltottak, és Gyurcsány Ferenc vezetésével 2006 tavaszán a listás szavazatokat tekintve 43 százalékkal, egy 6,5 százalékos SZDSZ szel az oldalukon nyerték meg a választást.

Ennek a győzelemnek az árát azonban azóta is fizetik a szocialisták. A párt 2006 nyarától mélyrepülésbe kezdett, és a ciklusfelezőre, 2008 májusára a Mediánnál 20 százalékponttal, 23 százalékra, a Szonda Ipsosnál 24 százalékra csökkent a biztos szavazó pártválasztók körében a tábora, ráadásul koalíciós partnerüket is elvesztették. A szocialisták a 2009‐es EP‐választáson elért 23 százalék után a 2010‐es parlamenti voksoláson is csak 19 százalékot szereztek. A Fidesz‐KDNP pártszövetség „hihetetlen” mérési adataihoz (Medián: 65 százalék, Szonda Ipsos: 69 százalék) ekkoriban a szociális népszavazás utáni győzteshez húzás jelensége is hozzájárulhatott, ténylegesen a 2010‐es választásokon 53 százalékot értek el.

A Fidesz és az MSZP összesített támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében, Medián Forrás: Alapjogokért Központ

2012 tavaszán a Fidesz nemcsak a 2008‐as válság örökségével, így egy jókora adósságheggyel küzdött, hanem az eurózóna válságával is. Ezen a tavaszon így aztán még egyszer – és úgy tűnik, hogy utoljára – tudott az MSZP a biztos szavazó pártválasztók között egynegyedes támogatottságra szert tenni. A Századvég 2012. májusi mérése alapján a Fidesz‐KDNP 41, az MSZP 25, a Jobbik 17, az LMP, a DK 4 százalékos eredményt ért volna el egy akkori voksoláson. Más mérések szerint az ekkoriban már Gyurcsány Ferenc nélkül politizáló szocialisták 2012 májusában megközelítették a kormánypártokat, de a vezetést nem tudták visszavenni a Mediánnál akkoriban 41 százalékon álló Fidesz‐KDNP‐től. Bajnai Gordon visszatérésével 2012 őszén felgyorsultak az MSZP‐n belül azok az eróziós folyamatok, melyek eredményeként aztán a balliberális oldal sok darabra szakadt.

Pártok támogatottsága félidőben a teljes népességben (Szonda Ipsos-ZRI Závecz) Forrás: Alapjogokért Központ

A 2016‐os számokon már ez a széttöredezett erőállapot tükröződik. A 2014‐es EP‐választásoktól 2019-ig a Jobbik lett a második erő, utcahosszal lemaradva a bevándorlási válságot mindvégig – és azóta is – sikeresen kezelő, 2016 májusában a Medián által 50 százalékra, a ZRI Závecznél 43, a Századvégnél június első hetében 44 százalékra mért Fidesz‐KDNP‐től. Bár 2016 a ciklus gazdasági konjunktúráját tekintve a leggyengébb év volt, az ellenzék álláspontja a legfontosabb kérdésben, a tömeges, illegális bevándorlás kapcsán nem találkozott az emberek döntő többségének véleményével, így a Fidesz‐KDNP 2014‐hez képest erősödött a ciklusfelezőre.

Az elmúlt három évtizedet áttekintve az látható, hogy a rendszerváltás nagy, „természetes” kormánypártja, az MSZP 2000 és 2006 között élte fénykorát, 2012 óta pedig folyamatosan zuhan a támogatottsága. Igen valószínűnek látszik, hogy azt ma már nem is érdemes önállóan vizsgálni, mert az idén februárban 7 százalékot teljesítő MSZP‐Párbeszéd közös lista bizony csak nehézkesen érhetné el a 10 százalékos küszöböt 2022‐ben. Valószínűleg a szocialisták nagy áldozatokat vállalva is be fognak olvadni egy nagyobb ellenzéki egységbe. Ezzel szemben a Fidesz‐KDNP a kétezres évek közepe óta mindig legalább a biztos szavazó pártválasztók 40 százalékát maga mögött tudhatta, ezért a törzsbázisa elég stabilnak mondható. A három évtizedet áttekintve nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a 2003‐as szövetségi átalakítás óta áll ennyire biztos alapokon a jobboldal. A 2006‐os pártszövetség, majd az évtized végén az MDF eltűnése a jobbközép mezőből, később pedig a Jobbik baloldali fordulata oda vezettek, hogy mára a kormánypártok egyedül maradtak a politikai mező szuverenista nemzeti oldalán.

Pártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók, illetve az aktív szavazók körében (Századvég) Forrás: Alapjogokért Központ

Végül érdemes röviden a jelen helyzetre is kitérni. Az ténykérdés, hogy ciklusfelezőnél még egy kormányerőnek sem volt ilyen magas támogatottsága. Ez a rekordmértékű állampolgári bizalom pedig már a járvány megjelenése előtt is megmutatkozott, hiszen három kétharmados siker után is kiemelkedő, 2020 februárjában a Medián kutatásában 55 százalékos volt a Fidesz‐KDNP társadalmi támogatottsága. Ráadásul a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a kormánypártok a járvány idején, 2020 áprilisában is 55 százalékot értek volna el egy „most vasárnapi” választáson. Érdemes megfigyelni, hogy a tizedik évfordulón ez a támogatottsági érték – hibahatáron belül – megegyezik a 2010‐es kétharmadot hozó 52,7 százalékos listás eredménnyel.

Ezzel együtt a koronavírus‐járvány hatásai, a kibontakozó negatív gazdasági spirál, és annak társadalmi következményei miatt a kormányzatra nagyon komoly munka és intenzív politikai viták várnak a ciklus második felében. A kabinetnek minden korábbi „válságkezelési rutinjára” szüksége lesz ahhoz, hogy a gazdaság teljesítménye mihamarabb elérhesse a válság előtti szintet. Ráadásul, éppen ez év elején jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy ellenzéki egységet szándékozik létrehozni, és közös balliberális listát állítana 2022‐ben, közös miniszterelnök‐jelölttel. Az ugyan kérdéses, hogy egy radikális, a kormánnyal válságidőszakban is konfrontálódó, „legádázabb ellenzéki” egységfront működőképes lehet‐e a valóságban, az azonban áttekintésünkből is látható, hogy Orbán Viktor és a jobboldal számára az „egy a tábor, egy a zászló” politikája komoly eredményeket hozott. A fenti két tényező miatt ugyanakkor egyértelmű: a ciklusfelezőnél, illetve azt megelőzően regisztrált támogatottsági adatok csak a biztató kiindulópontot biztosítják a kormánypártok számára a 2022‐es választás megnyeréséhez, de arra nézve nem jelentenek semmiféle garanciát. Ahogy ugyanis egy régi balos mondás tartja: nem közvélemény‐kutatást, hanem választásokat kell nyerni.