Alaposan ki kell vizsgálni, mi történt a Karácsony által felügyelt Pesti úti idősotthonban

Pesti úti idősotthon koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség fertőtlenítés katona katonaság
Vágólapra másolva!
Míg Debrecenben Papp László polgármester már a veszélyhelyzet kihirdetése előtt szigorú intézkedéseket hozott az idősotthonok lakóinak a védelmében, addig Budapesten hibát hibára halmoztak, és a Pesti úti idősotthon a koronavírus-járvány országos gócpontja lett - mondta Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában kedden az Országgyűlésben.
Vágólapra másolva!

A magyar intézkedések hatásosak és sikeresek voltak, mivel sikerült mederben tartani a vírust, az első csatát megnyertük – mondta Halász János (Fidesz) napirend előtti felszólalásában. A kormány létrehozta a járvány elleni alapot és a gazdaság újraindítását szolgáló alapot – tette hozzá.

mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Halász emlékeztetett arra, hogy Debrecenben Papp László polgármester már a veszélyhelyzet kihirdetése előtt szigorú intézkedéseket hozott az idősotthonok lakóinak a védelmében.

– mondta Halász János. Nem volt orvos az intézményben, miközben Karácsony a népjóléti bizottság ülésén is ezzel ellenkezőt állított. A járvány végeztével alaposan ki kell vizsgálni ezt az ügyet – mondta Halász János.

A Pesti úti idősotthon is téma volt kedden az Országgyűlésben Forrás: Koncz Márton- Origo

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára válaszában azt mondta, hogy köszönhetően a megtett intézkedéseknek sikerült ellaposítani a járványgörbét, és a halottak száma is sokkal alacsonyabb a nálunk jóval gazdagabb országokéhoz képest. Felidézte, hogy

a Pesti úti idősotthonból származik az otthonokban meghaltak több mint fele.

Rétvári arra is emlékeztetett, hogy nem volt orvos az intézményben, nem volt megfelelő az intézmény fenntartása, és többek között a honvédségnek kellett ellátnia a teljes fertőtlenítést.

Hecckampányt folytat az MSZP

Ha az elmúlt 10 esztendőben Önökre hallgattunk volna, akkor semmi esélyünk nem lenne, hogy most sikeresen szálljunk be a világgazdasági versenybe – mondta Szijjártó Péter Brenner Kolomannak (Jobbik). A külgazdasági és külügyminiszter elmondta,

Egyike vagyunk annak a 35 országnak, amelyek 100 milliárd euró felett exportálnak. Ha Magyarországon rossz lenne az oktatási rendszer, akkor valóban el tudnánk ezt érni? – tette fel a kérdést Szijjártó.

Egy valótlanságokra épülő hecckampányt folytat az MSZP – így válaszolt Rétvári Bence Korózs Lajosnak (MSZP). A kórházi fertőzések elterjedtsége csökken, mivel több intézkedés is született az elmúlt időszakban – tette hozzá. Rétvári felidézte, hogy 2008-ban Korózs megszavazta az egészségügyi dolgozók fizetéscsökkentését. Az MSZP képviselője ekkor üvöltve kivonult az ülésteremből.

Ezért mond nemet a kormány az isztambuli egyezményre

A baloldalon széles körben negatív jelzőket társítanak a magyarsághoz, és felzárkózás címen feladnák azt – mondta Orbán Balázs Vadai Ágnesnek (DK). A Miniszterelnökség államtitkára közölte, hogy

minden magyar ember kárvallottja a trianoni diktátumnak, és nem csak azok, akik a határ túloldalára kerültek. Vesztese az egész kelet-közép-európai régió is

– tette hozzá. Orbán Balázs arról is beszélt, hogy a DK tanuljon meg örülni saját magyarságának, hasonlóan Ravasz László református püspökhöz.

Évek óta vita van az isztambuli egyezmény ratifikációjáról, az egyezmény előnyös részeit már beemeltük a magyar jogrendbe – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára Schmuck Erzsébetnek (LMP). Most is zajlik a munka, hogyan lehetne szigorítani a meglévő szabályokat a kapcsolati erőszak terén – tette hozzá. Völner szólt arról is, hogy az isztambuli egyezmény azon részeit, amelyek a társadalmi nemek elismerését erőlteti, azt a kormány nem fogja elfogadni.

Sikerült lelassítani a járványt Magyarországon, és a mostani helyzetben a magyar gazdaság jobb helyzetben van, mint 2008-ban – mondta Bodó Sándor államtitkár Kocsis-Cake Oliviónak (Párbeszéd). Szólt arról is, hogy a GDP 20 százalékát mozgatták meg, hogy hatékony legyen a válságkezelés.