Pisztollyal fenyegetett az egri buszon a gimnazista lányokat a rasszista férfi

Vágólapra másolva!
Forgótáras gázfegyvert fogott két fiatal lányra egy 69 éves férfi. Azt hitte, hogy rajta van azon a fotón, amelyet az egyik lány magáról készített. Azt üvöltötte nekik: "le foglak lőni titeket, büdös cigányok!".
Vágólapra másolva!

A két fiatal lány februárban Egerből tartott haza a buszon. A hátsó részen ültek le, az agresszív férfi mögöttük utazott.

Az egyik lány - mivel unatkozott - úgy döntött, hogy készít magáról néhány szelfit a tabletjével, amelyet ezért az arca elé emelt.

Mikor a vádlott meglátta ezt, ideges lett, és hangosan rászólt a lányra, hogy fejezze be amit
csinál, különben feljelenti, lelövi a

ha az ő arca is rákerül a képre.

Hogy a mondanivalóját nyomatékosítsa, a táskájából elővett egy forgótáras gáz- riasztófegyvert, amit viselési engedély nélkül hordott magával, a hozzávaló lőszerekkel együtt.

Az éles lőfegyverhezmegszólalásig hasonló pisztolyt a két ülés között ráfogta a megszeppent lányra,

aki a tabletjén elmentett képeket mutogatva rémülten próbálta bizonygatni, hogy nincs rajta a fotókon. A férfit azonban ez nem érdekelte, ő a gázpisztolyt felemelve továbbra is a képek törlését
követelte immár mindkét barátnőtől, miközben azt kiabálta, hogy "Le foglak lőni titeket, büdös cigányok!".

Az emberi méltóságot, és egyes emberi jogokat sértő, öt évig terjedő szabadságvesztés büntetésselfenyegetett bűncselekmény elkövetésének az vetett véget, hogy a két kiskorú előre sietett a buszon, majd nem sokkal később le is szálltak.

Az ügyészség két rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntettével, illetve annak kísérletével vádolja a férfit, aki a nyomozás során megtagadta a vallomástételt. Ha az előkészítő ülésen mindent beismer, felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést fog kapni.