Fénymásolóban hamisított pénzt egy szegedi férfi

Vágólapra másolva!
Egy férfi többször is eurót és forintot nyomtattatott egy szegedi fénymásolóban, amikkel később több hotelben is fizetett. A visszajáróval több mint 100 ezer forintot keresett.
Vágólapra másolva!

A férfi december végén ment el az egyik szegedi fénymásolóba. A telefonjáról átküldött a szalon számítógépére 6 képet, amiket kinyomtattatott. A képeken euró és forint bankjegyek voltak. Januárban még kétszer ment vissza bankjegyeket nyomtatni.

Azt állította, hogy a gyerekének kell egy társasjátékhoz.

A nyomtatások után a férfi elment szegedi és mórahalmi hotelekbe, ahol mindig álnéven jelentkezett be. Előre fizetett, a visszajárót euróban vagy forintban, kérte, majd a kért szolgáltatást nem vette igénybe.

Ezen kívül emberekkel is felváltatott hamis euró bankjegyeket forintra 2000 euró értékben.

Január 12-én az egyik mórahalmi hotelben a megszokott módón akart csalni, de a recepciósnak gyanús lett, hogy csak visszajáró pénz elvétele után akarja kitölteni a bejelentő lapot. Ezért ellenőrizte a bankjegyeket, amik hamisak voltak, majd hívta a rendőrséget.

A férfi összesen 18 db 100 eurós, 12 db 50 eurós, valamint 6 db 20 ezer forintos bankjegyet nyomtatott, a pénz felváltásából 150 ezer forintot szerzett.

A büntetett előéletű férfit pénzhamisítással vádolja az ügyészég.