Vágólapra másolva!
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya irányításával 90 rendőr 14 helyszínen végzett összehangolt akciót.
Vágólapra másolva!

Egy szajoli férfi Tószegen élő testvérével azért, hogy pénze legyen, több ember segítségével 2018-tól

rendszeresen adott el nagy mennyiségben kábítószert és új pszichoaktív anyagot.

Forrás: police.hu

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Felderítő, Bűnügyi, Gazdaságvédelmi és Bűnügyi Technikai Osztálya, továbbá a Rendészeti Igazgatóság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztálya, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala és a Bűnügyi Technikai Főosztálya, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közterületi Támogató Alosztálya, valamint a Szolnoki, Törökszentmiklósi, Mezőtúri és Kunszentmártoni Rendőrkapitányság munkatársai

május 5-én összehangolt akciót hajtottak végre.

A rendőrségi oldalon olvasható közleményük szerint

90 rendőr dolgozott együtt a kábítószerrel kereskedő testvérpár és társainak elfogásában

és abban, hogy be tudják bizonyítani, valóban elkövettek bizonyos bűncselekményeket.

Forrás: police.hu

Jász-Nagykun-Szolnok megyében, különböző településeken,

14 helyszínen 9 emberrel szemben intézkedtek.

Több száz millió forint összértékben arany ékszereket, autókat, utánfutókat, quadot, motorcsónakot, több lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvereket és pénzt foglaltak le a nyomozók, illetve "zár alá vettek egy nagy értékű ingatlant".

Forrás: police.hu

Az akcióban hat embert fogtak el és vittek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra. Közülük négyet új pszichoaktív anyaggal visszaélés, kettőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók mind a hat embert őrizetbe vették, és az illetékes főügyészség felé előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.